OCR
(7) Itt áldozatot mutatott be Apollónnak, és a szentély előcsarnokában készülő oszlopokat, amelyekre Perszeusz szobrait akarták állítani, a győztes jogán lefoglalta a saját szobrai számára.! (8) Lebadeiában felkereste Zeusz Irophóniosz templomát. Miután itt megnézte a barlang bejáratát, amelyen át leereszkednek a jóslatkérők, hogy megkérdezzék az isteneket, áldozatot mutatott be Zeusznak és Herkünnänak,? akiknek itt szentelyük van, majd lement Khalkiszba, hogy megtekintse az Euriposzt és Euboiát, a nagy szigetet, amelyet híd köt össze a szárazfölddel. (9) Khalkiszból átkelt a három mérföldnyi távolságban lévő Auliszba, a híres öbölbe, ahol egykor Agamemnón 1000 hajóból álló hajóhada horgonyzott; és elzarándokolt Artemisz szentélyéhez, ahol a királyok királya a lányát vitte az oltárhoz áldozati állat gyanánt, hogy hajóinak kedvező utat biztosítson.? Innen az attikai COróposzba:! utazott, (10) ahol a régi jóst" istenként tisztelik: egy öreg templom áll ott, elragadó környezetben, forrásoktól és patakoktól körülvéve. (11) Majd megérkezett Athénba, amely nemcsak a dicső múlt emlékével van tele, de sok nevezetes látnivaló is akad ott: a fellegvár, a kikötők, a Peiraieuszt a várossal összekötő falak, a hajóépítő műhelyek, a nagy hadvezérek cemlékművei: ," emberek és istenek sokféle anyagból, sokféle művészi megmunkálással készült, nagy hírű szobrai. 28. (1) A városban áldozatot mutatott be Athénának, a fellegvár védőistennőjének, majd folytatta útját, és a második napon megérkezett Korinthoszba. (2) A város ekkor, lerombolása előtt" még messze földön híres volt, fellegvára és az Iszthmosz gyönyörű látványt nyújtott. A vár rendkívül magasan emelkedik ki a város falai ! Plutarkhosz (Aemilius Paullus 28. 4) egyetlen ilyen szobortalapzatról tudósít. Ennek töredékei — a püdnai csata jeleneteit ábrázoló domborművek és egy latin felirat (ILS III. 2.8884) — elő is kerültek. ? Ezen a néven tisztelték Lebadeiában Démétért. 3 A trójai háborúba induló görög sereget Aulisznál Artemisz haragja sújtotta, ezért szélcsend támadt, és nem tudtak útra kelni. Kalkhasz, a jós tanácsára Agamemnón a lánya, Iphigeneia feláldozásával engesztelte ki az istennőt. A mítosz egyes változatai szerint Artemisz végül nem engedte feláldozni a lányt, hanem magával ragadta a tauroszok földjére, és papnőjévé tette. ! Madvig kiegészítése. 5 Az argoszi Amphiaraoszt, a Ihébait ostromló hét hős egyikét jósistenségként tisztelték Óróposzban. § Madvig kiegészítése. " Korinthoszt L. Mummius romboltatta le Kr. e. 146-ban, az akhájok elleni háborúban. 203