Seite 211 [211]
ÖSSZEGZÉS
A szürrealizmus utáni francia költészetet és a kortárs színházat a 20.
század közepétől (Európa nyugati felén és Amerikában hamarabb, ha¬
zánkban az 1970-es években) alapjaiban foglalkoztató reprezentáció,
képiség, művészi jelenlét és a dichotómiákat meghaladó spirituális
útkeresések mind összefüggésbe hozhatók a képi fordulattal, s a mö¬
göttük meghúzódó kérdések kifejezhetőek néhány fogalmi metaforával:
a lélek az anyag metamorfózisa, a színpadi testi-lelki jelenléthez a via
negativa vezet, a kép csalóka, de az ember ősi szenvedélye, hogy ragasz¬
kodik hozzá, s akár tobzódunk a költői képben (Maulpoix), akár gya¬
nakvással tekintünk rá (Bonnefoy), még mindig a szürrealizmus által
képviselt paradigmában vagyunk. Bonnefoy a kép természetét nemcsak
a költészetben, de a festészetben is sokrétűen tanulmányozta, kiváló
művészettörténeti értékkel bíró, poétikai kiindulópontból is nagyon
tanulságos tanulmányai ékes bizonyítékai ennek. Novarina első komo¬
lyabb tanulmányát Artaud-ról írta, aki egy adott ponton szakított a szür¬
realistákkal. Novarina , szószínháza" a teológiai gondolkodástól távol
álló szerzőtől, Artaud-tól indulva eljut egy (magan)teoldgiai poétikaig,
s eközben erősen építkezik a képzőművészet eredményeire is (fordított
perspektíva, kubista emberábrázolás stb.). Drámáinak, színházi előadá¬
sainak és esszéinek alapvető fogalmi metaforája az, hogy Krisztus
a beszéd, a színpad pedig a rituális (utolsó) vacsora, a test feláldozásá¬
nak helye. Ezt a metaforát a színész testére vonatkoztatva bontja ki
a szerző különféle nyelvi és vizuális metaforákban (utóbbiakat a szín¬
padon). Lélekzésével a színész testén át feltámad a szöveg: ez a szöveg
és a színész közös passiója. A szinész mint imitatio (imago) Christi
+ 209 +