Oldal 40 [40]
38 Élettörténeti társadalomkutatás
tele van ,epifániával", ami azt jelenti, hogy tele van olyan eseményekkel, ame¬
lyek megváltoztatják az élet korábbi irányát (Denzin 1989: 7-23).
Kochuyt szerint az élettörténet nem feltétlenül az életre koncentrál, hanem
azokra a konvencionális feltételezésekre, hogy hogyan kell mesélni valamit
úgy, hogy a mesélő és a hallgató is megértse. Felfogásában az élettörténet nem
is annyira biográfiai illúzió, mint inkább biográfiai produktum. A széttört
életdarabokat mi konstruáljuk egybe, amiből végülis egy mesterséges élet lesz,
amelyet soha senki nem élt meg.
Ezek alapján kérdezi a „naiv realistäktöl,” akik az élettörténetet a külvilág
dokumentumának tekintik, hogy gondoltak-e arra, hogy a társadalmi valóság
mindig fragmentált, szakadozott, nem világos és ellentmondásos. Mivel az
élet nem tudja önmagát reprezentálni, ezért úgy kell prezentálni, hogy meg¬
ismerhető legyen.
Itt kell megjegyeznem, hogy az olvasó még mindig nem tudhatja, hogy kikis
a naiv realisták, mert senki nincs megnevezve. Nyilván több oka van ennek: a
naiv realizmust a kvalitatív módszeren belül, a kilencvenes években, már senki
sem vállalta magának. Sőt, a realizmus naiv formáján a szerzők többsége túl
volt a biográfia , újrafelfedezése" után."
Kochuyt szerint a másik fontos dolog, hogy az élettörténetet az alany rakja
össze, ezért az alany értelmezése is benne van a kutató által közölt értelme¬
zésekben. Szerinte ennél jobb szociológiai anyag, az alany interpretációjának
megismerésére, aligha létezik. Ez aztis jelentiazonban, hogy a mesélő (az alany)
a kutatás társszerzőjévé válik. Az interjúalany végzi el saját történetének első
interpretációját. Ebből következik, hogy az élettörténetet én-analízisként is
felfoghatjuk.
Ha tehát az élettörténet önértelmezés, akkor érthető, hogy miért lehet
ugyanazt az életet többféleképpen elmondani - kanyarodott vissza a szerző a
kiindulópontjához.
Befejezésként Kochuyt megjegyezte: anélkül, hogy filozófiai és episztemoló¬
giai vitába bocsátkozna, kijelenti, hogy az élettörténet olyan kognitív produkció,
amely tényekből és tapasztalatokból áll, ami azonban nem viszi vissza a kutatót
az empirikus valóságba. Ez nem azt jelenti, hogy az élettörténeti én-elemzés
hamis lenne, mert azok nem ferdítenek, hanem általánosítanak.
2 A naiv realizmust másképpen pozitivizmusnak, a realizmust pedig posztpozitivizmusnak
nevezzük.