Oldal 40 [40]
OCR
38 Élettörténeti társadalomkutatás tele van ,epifániával", ami azt jelenti, hogy tele van olyan eseményekkel, amelyek megváltoztatják az élet korábbi irányát (Denzin 1989: 7-23). Kochuyt szerint az élettörténet nem feltétlenül az életre koncentrál, hanem azokra a konvencionális feltételezésekre, hogy hogyan kell mesélni valamit úgy, hogy a mesélő és a hallgató is megértse. Felfogásában az élettörténet nem is annyira biográfiai illúzió, mint inkább biográfiai produktum. A széttört életdarabokat mi konstruáljuk egybe, amiből végülis egy mesterséges élet lesz, amelyet soha senki nem élt meg. Ezek alapján kérdezi a „naiv realistäktöl,” akik az élettörténetet a külvilág dokumentumának tekintik, hogy gondoltak-e arra, hogy a társadalmi valóság mindig fragmentált, szakadozott, nem világos és ellentmondásos. Mivel az élet nem tudja önmagát reprezentálni, ezért úgy kell prezentálni, hogy megismerhető legyen. Itt kell megjegyeznem, hogy az olvasó még mindig nem tudhatja, hogy kikis a naiv realisták, mert senki nincs megnevezve. Nyilván több oka van ennek: a naiv realizmust a kvalitatív módszeren belül, a kilencvenes években, már senki sem vállalta magának. Sőt, a realizmus naiv formáján a szerzők többsége túl volt a biográfia , újrafelfedezése" után." Kochuyt szerint a másik fontos dolog, hogy az élettörténetet az alany rakja össze, ezért az alany értelmezése is benne van a kutató által közölt értelmezésekben. Szerinte ennél jobb szociológiai anyag, az alany interpretációjának megismerésére, aligha létezik. Ez aztis jelentiazonban, hogy a mesélő (az alany) a kutatás társszerzőjévé válik. Az interjúalany végzi el saját történetének első interpretációját. Ebből következik, hogy az élettörténetet én-analízisként is felfoghatjuk. Ha tehát az élettörténet önértelmezés, akkor érthető, hogy miért lehet ugyanazt az életet többféleképpen elmondani - kanyarodott vissza a szerző a kiindulópontjához. Befejezésként Kochuyt megjegyezte: anélkül, hogy filozófiai és episztemológiai vitába bocsátkozna, kijelenti, hogy az élettörténet olyan kognitív produkció, amely tényekből és tapasztalatokból áll, ami azonban nem viszi vissza a kutatót az empirikus valóságba. Ez nem azt jelenti, hogy az élettörténeti én-elemzés hamis lenne, mert azok nem ferdítenek, hanem általánosítanak. 2 A naiv realizmust másképpen pozitivizmusnak, a realizmust pedig posztpozitivizmusnak nevezzük.
