OCR
150 ® 6. Az A.A. PROGRAMJA mindenesetre erősen emlékeztet a 130. zsoltár első versére: , A mélységből kiáltok hozzád, Uram!", és általában a keresztény hagyomány alászállás-motívumára. A lutheránus és kálvinista tanok szerint az üdvözülés a törvény általi elkerülhetetlen elítéltetés mély kétségbeeséséből jön. Amikor ez találkozik az evangélium üzenetével, ez az élmény lehetővé teszi a hit felébredését. Hasonló ehhez az A.A. mélypontról alkotott elgondolása, amely szerint kevés esély van a talpraállásra mindaddig, amíg az alkoholista karrier nem jutott el a mélypontra: ha ez megtörtént, általában akkor van lehetőség arra, hogy a Tizenkettedik Lépésben leírt üzenetátadás révén alapvető változás induljon el a még aktív alkoholistában (Antze 1987: 175.). Mindezek mellett, ha magunk elé idézzük az alkoholista végletesen elgyötört figuráját, jó okkal asszociálhatunk az eltévedt bárányra vagy a tékozló fiúra is. Mint Antze rámutat (1987: 174.), szoros megfelelés figyelhető meg az alkoholista felépülése, illetve a bűn és megváltás drámája között. Az ivástól való megszabadulás reménytelensége, a kontrollvesztés és tehetetlenség beismerése párhuzamot mutat Pál bűn-koncepciójával, azzal, hogy önerőből lehetetlen betölteni a törvényt, az ember a kegyelem segítsége nélkül elveszett, ki van szolgáltatva a bűnnek. A , Nagykönyv" első kiadása e tehetetlenségélmény kapcsán még kifejezetten hivatkozott a Róm 7,24-25-re [Dick B. 1997]. Ismételten hangsúlyozandó, hogy az A.A. elutasítja a bűn fogalmának alkalmazását, ezzel is jelezve aprogram nem vallásos voltát. Az alkoholizmus és a bűn között mégis szembetűnő strukturális hasonlóság figyelhető meg. Egyrészt már tárgyaltam, hogy maga a bibliai fogalomhasználat, sőt az egész keresztény kultúra mindig is metaforikus kapcsolatot tartott fenn a betegség és a bűn, illetve a gyógyítás és a megváltás között. Másrészt, és ez most lényegesebb, az alkoholizmus A. A. által vallott betegségfogalmában megjelenő harmadik, spirituális szint, amely az alkoholizmus gyökerét az énközpontúságban látja, közel kerül a bűn keresztény fogalmához. Mind az alkoholizmus, mind a bűn meghasonlást kelt az emberben, eltorzítja gondolkodását és megbénítja akaratát. Az Istentől való elfordulás, azénközpontúság, a büszkeség, az, hogy az ember önmagát teszi meg Istennek, mind-mind az eredendő bűn ismérvei, melyek szinte szó szerint megjelennek a , Nagykönyv" alkoholistáról adott leírásában (vö. Antze 1987: 174-175.]. Az eredendő bűnről szóló keresztény tanítás szerint az ember azzal, hogy szabad akaratából elfordult Istentől az alacsonyabb rendű javak felé, vagyis visszaélt szabad akaratával, Isten igazságos büntetésének következtében elvesztette szabad akaratát. Éppígy az alkoholista is elvesztette szabad akaratát, ki van szolgáltatva az ivásnak mindaddig, amíg életét egy Felsőbb Erő , gondviselésére" nem bízza. Mint már idéztem, a , Nagykönyv" leírása szerint: ,Önzés - én-központúság! Úgy gondoljuk, ez minden bajunk gyökere. [...] Arra sem voltunk képesek, hogy visszafogjuk énközpontúságunkat, bármennyire akartuk vagy próbáltuk is ezt a magunk erejére támaszkodva.