Page 107 [107]
4. Képzés e 105
tatlanok voltak. A kortárs szerint , a burzsoá film, irodalom, lélektan, filo¬
zófia száz szólamban fújja ugyanazt a nótát: az öntudat vékony rétege alatt
az ösztönök mélysége forrong - ezek az ösztönök kormányozzák valóban a
világot" (BONTA - DÁNIEL - ÉRDI 1951: 498) - a pavlovi pszichológia ezekkel
nyilvánvalóan ellentétben áll. Pavlov tevékenysége egyértelműen a sztálini
tudománypolitika saját szülötteként és díszeként szerepelt - az agrárbiológus
Micsurinhoz és Liszenkóhoz hasonlóan (MTA 1953: 10; Zádor 1949). Hár¬
mójuk neve a megfelelő hivatkozási alap volt az adott tudományterületen, és
a hatalom egyértelmű elvárása az volt, hogy az ő szellemükben tevékenyked¬
jenek a , béketábor" tudósai.
Olykor Pavlov neve jelentette a védelmet a Bölcsészkar Lélektani Tanszéke
számára is, ugyanis amikor az intézmény Lenin Intézetbe történő áthelye¬
zését - ezzel tulajdonképpeni megsemmisítését — tervezték, valaki egy Ru¬
binstein-kötettel felszerelkezve látogatta meg Révait, és megmutatta, hogy
még a nagy szovjet pszichológus is hivatkozik Kardos Lajos egyik kísérletére,
tehát a további tevékenysége mindenképpen támogatandó (BARKÓCZI 1998:
17). A tanszékvezető természetesen szintén a pavlovi életműből, Pavlov ku¬
tatásai és a lélektan címmel írta disszertációját, mely alapján a tudomány
doktorává avatták (MTA 1955: 334). Tudományágának megnevezése: neve¬
léstudományok (lélektan) volt, vagyis a korabeli diskurzus valóban egyenlő¬
ségjelet tett a pszichológia és a pedagógia közé, pontosabban: a pszichológia
a pedagógia alárendeltjeként, legalábbis kevéssé jelentékeny részeként defi¬
niálódott.
Bár csak elenyésző számban, kivételes engedéllyel szerezhettek pszicho¬
lógusvégzettséget az 1950-es évek első felében, tehát hivatalos pszichológus¬
képzés, pszichoterapeuta-képzés nem létezett, és a rendszer ideológiájának
nem megfelelő szakirodalom is elérhetetlenné vált, a rákosista rendszer az
1950-es évek elején nem állította, hogy a pszichológia üldözendő tudomány
lett volna, sőt az ellenséges erők rágalmának tekintette az ilyesféle megnyi¬
latkozásokat. Az úgynevezett pszichologizmus, vagyis a , rosszul és rosszkor
alkalmazott pszichológia" (LAziczius 1942: 119) vádja már az 1940-es évek
elején megfogalmazódott. Ekkoriban még egyáltalán nem a marxista ideoló¬
gia volt a túlzásba vitt pszichológiai elemzések kritikájának alapja, sokkal in¬
kább az idealizmus, a vallásosság (HALASSY-NAGY 1944: 314). A világháborút
követően azonban a pszichologizmus a szélsőséges kommunisták visszatérő
vádja volt a lélektan művelői ellen (SZALAI 1946: 24; BARÁNSZKY-JÓB 1946:
24) (a pszichologizmus megmutatkozhatott a nyelvészetben, irodalomtudo¬
mányban is) - annak ellenére, hogy eleinte komoly politikai támogatottsága
volt az analízisnek és a lélektani képzés megújulásának. 1950-ben azonban
- bár továbbra is előfordultak pszichologizmus-vádak - egy Tyeplov-recen¬
zens tollából az olvasható, hogy ,csupán az ellenséges pedológusok terjesz¬