OCR Output

A kutatás színtereinek általános bemutatása ? 55

polási intézkedések hatására. Ezt követően a vidék jelentősebb mértékű
mezőgazdasági művelésre alkalmas területet nyert, ami így kiszolgálta az
ott élők szükségleteit, de egyúttal a történetileg kialakult életéorma gyö¬
keres átalakulásához vezetett. A lecsapolás előtti időszakban állattartásra
és pákászatra-halászatra berendezkedett életforma helyét a földművelés
vette át.5 A pákászat tárgyi emlékeit napjainkban már csak a helytörté¬
neti gyűjteményben találjuk, a helyiek életmódjában ennek már nyoma
sem látható." A mezőgazdasági termelésre történő átállással megválto¬
zott az ott élők életmódja, lakáskultúrája, tárgyi és szellemi kultúrája is."
A településen modernizációs fejlődés a 19—20. század fordulóján vette kez¬
detét, melynek részeként új állami iskolákat, orvosi rendelőintézetet, tűz¬
oltóságot és pályaudvart is létesítettek. A trianoni békeszerződés megkö¬
tését követően az egykor központi szerepkörrel rendelkező Nagyecsed
határ menti település lett, és az alig 15 km-re található Mátészalka került
a térség további fejlesztéseinek középpontjába. Pozitív irányú változást
majd csak a "60-as évek hoztak, amikor kultúrház és gimnázium is épült
a településen.

A döntően mezőgazdasági jellegű vidék sorsát a térség egyetlen szá¬
mottevő foglalkoztatója, a termelőszövetkezet gazdálkodása határozta meg.
A fiatal, képzett népesség számára ez a lehetőség nem képezett kellő meg¬
tartó erőt, így más azonos adottságú településekhez hasonlóan intenzív
elköltözés vette kezdetét. Az 1990-es évektől a helyi önkormányzat belátta,
hogy a település népességmegtartó erejének fokozása nélkül Nagyecsed
népességének összetétele kedvezőtlenül megváltozik. Ez egyszerre jelenti
a lakosság elöregedését, az idősebb korcsoportok magas arányát és az etni¬
kai összetétel teljes átalakulását. Ennek elkerülése érdekében jelentős infra¬
strukturális fejlesztésekbe kezdtek, és a munkanélküliség, valamint a
szociális helyzet javítására törekedtek.

Napjainkban Nagyecsed (6413 fő — 2020-ban) országos viszonylatban
perifériális helyzetű, az ország keleti határvidékén fekvő település, amely
mind társadalmi, mind gazdasági-infrastrukturális szempontból a hátrá¬

15 Ortutay 1977: 634—635.

16 Pákásznak a Magyar Néprajzi Lexikon a , növénygyűjtő, vadász-halász életmódot
folytató embereket" nevezi. Az Ecsedi-lápon jellemzően nádkunyhóban éltek. Pa¬
ládi-Kovács 2001: 15—19; Fórián 2017.

137 Nagyecsed településtörténetének részletes bemutatásával többek között Berey 1988;
Dankó 1994; Szállási 2008. foglalkozott.

138 Az alábbi beruházások valósultak meg ebben az időszakban: gáz- és telefonhálózat
kiépítése; intézmények fejlesztése; úthálózat kiépítése; rendőrőrs alakítása; munka¬
ügyi központi helyi kirendeltségének megszervezése.