A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG EGYETLEN URÁLI NYELVE: A MAGYAR
ellenére, mint a térképen látható tájnyelvek. A többségi nyelvből származó kon¬
taktusjelenségek leginkább a szókincsben jelennek meg, és bárhonnan származ¬
nak is, ugyanúgy integrálódnak a magyar nyelv rendszerébe, ahogyan az idegen
szavak jövevényszóvá válása folyamatában általában jellemző. A jelenségek
összegyűjtését, szótárba rendezését, egyben szövegkorpuszként való megjelení¬
tését a Termini Egyesület kutatóhálózata végzi több mint tíz éve, szótáruk már
több mint 5400 szócikket tartalmaz."
A magyar nyelvközösség döntően a Kárpát-medencében él, és amióta itt él,
más népekkel és nyelvekkel osztozik a területen.?? Ez a szimbiózis másképpen
működött, amikor mind egy másik nyelv, kultúra ernyője alatt léteztek, és más¬
ként akkor, amikor az egyik, először a magyar kiemelkedett, és megtette az első
lépéseket a nyelvpolitikai státus megváltoztatása érdekében. Ehhez egy hosszú,
több évszázadon át húzódó, számos jószándékú írástudót megmozgató nyelvter¬
vezési munka teremtette meg a feltételeket. A következőkben ezt a folyamatot
tekintjük át röviden.
A LATIN ÍRÁSBELISÉG ÉS AZ ELSŐ NYELVEMLÉKEK
A magyar nyelv első összefüggő, latin betűs szövegemléke, a Halotti beszéd
és könyörgés — a Kárpát-medence többi népének nyelvemlékeihez hasonlóan
— valószínűleg a 12. századból származik, és egy temetési beszédet tartalmaz."
A szöveg azonban olyan jól szerkesztett és igényes, hogy biztosan nem ez volt
sem az első, sem az egyetlen írott magyar nyelvű középkori szövegdokumen¬
tum. Az írás ugyan latin betűs, de ezek a grafémák nem minden esetben fe¬
leltek meg a kiejtésnek, emiatt a nyelvemléknek ma több olvasata is létezik.
Sokat elárul ez a dokumentum a magyar nyelv egyes szintjeinek történeti
változásairól, mind hangrendszerére, mind szókincsére, mind mondatszer¬
kesztésére vonatkozóan.
298 A Termini Kutatóhálózat honlapja: Termini Kutatóhálózat (nytud.hu)
299 A témát legteljesebben először É. Kiss Katalin Anyanyelvünk állapotáról című kötete (Budapest,
Osiris, 2004), majd a Tolcsvai Nagy Gábor szerkesztésében megjelent A magyar nyelv jelene és
jövője című tanulmánykötet (Budapest, Gondolat, 2017), ezen belül pedig a szerző , A magyar
nyelv és nyelvközösség Európában" című tanulmánya (49—63.) dolgozza fel.
300 A nyelvemlék multimédiás bemutatása megtekinthető itt: http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/
praykodex halotti beszed es koenyoerges.)