később is, a 20. századi határmódosításokkal, illetve az ún. közös szláv folyosó,
az ún. korridor megvalósításával kapcsolatban. Popély Árpád szerint a , korridor"
szerepét ebben az államszövetségben nem csupán egy keskeny folyosó, hanem
az északnyugati és déli területei mellett Kárpátaljától és Erdély egy részétől is
megfosztott maradék magyar állam töltötte volna be, amelynek feladata az észa¬
ki és a déli szlávok közötti összeköttetés biztosítása lett volna.?
Közép-Európa északi és délkeleti felében már a 18. század utolsó évtizedeitől
kezdve erős volt a nemzeti nyelvekhez, a saját történelmi múlthoz, érdemekhez
való ragaszkodás. Az érintett, viszont külön-külön is dominanciára törekvő
nemzetek valójában semmiféle soknemzetiségű, föderatív alapokon nyugvó ál¬
lamszervezet létrehozásában nem voltak érdekeltek, sokkal inkább a saját, lehe¬
tőleg nyelvileg is homogén nemzetállamuk megteremtésére törekedtek. Az
egynyelvűséget ugyanakkor szinte lehetetlen volt elérni, mivel Európának ezt a
részét sokféle etnikum lakta, és ezek a népek a saját nyelvük számos változatát
beszélték. A korszak térségmeghatározásai birodalmi központúak (Habsburg
Birodalom, Orosz Birodalom), a később kulcsszerepet játszó, sokféle értelme¬
zéssel rendelkező Közép-Európa-fogalom az európai identitás egy következő
állomását jelenti. Ugyanakkor ezek a meghatározási kísérletek sem mentesek
attól, hogy megnevezzék az ideális vezető szerepet betöltő országot. A dominan¬
ciára való törekvést jelölte meg a térség egyik jellemző vonásaként Ormos Mária
is a korabban mar idézett K6zép-Eurdpa-monografiajaban.
Azonban nemcsak a szláv népek között fogalmazódott meg az összefogás, a
szövetségkeresés igénye. A magyar nemzetiségpolitika — benne a magyar állam¬
nyelv elismertetése és széleskörű használatának bevezetése — az 1840-es évektől
kezdve ütközött nagyobb ellenállásba a hozzá hasonló gondolatokat megfogal¬
mazó nemzetiségek részéről, akik ugyancsak nyelvhasználati jogokat akartak a
saját népességük lakta területeken az oktatásban és a közigazgatásban egyaránt.
Erre azonban a magyar politika nem volt nyitott. Az első negatív tapasztalat a
szabadságharc idején következett be, amikor ez a szűklátókörűség a nemzetisé¬
gek szembenállásához, a magyarokkal való szembeforduláshoz vezetett. Az 1849
nyarán meghozott nemzetiségi törvény biztosította volna a szabad nemzeti
fejlődést és nyelvhasználatot a nem magyar etnikumok számára, de a megvaló¬
sításra már nem volt idő, és csak az 1868. évi 44. törvénycikk kihirdetése után
lépett hatályba. Az előzményekhez tartozik emellett az is, ahogy az emigrációban
élő Kossuth Lajos elképzelte a békés együttélés egy lehetséges módját.