Oldal 15 [15]
invenerunt. Solebat hoc hominum genus cum Senas venit: irrideri
despici et odio haberi, guia plus armorum strepitus guam litterarum lepor
nostras foeminas oblectabat. Hinc grandis livor et simultas ingens erat:
guaerebantgue toge vias omnes: quibus possunt nocere sagis.'*
Seguitur Pacorus violam in manibus gestans deauratis foliis, in cuius collo
epistulam amatoriam subtilibus inscriptam membranis absconderat. (...)
Parumper, ultra progressa violam alteri ex virginibus dedit. Nec diu post
obviam facti sunt duo studentes, gui virgunculam, magno sibi florem
traderet, non magno negotio induxerunt. Apertogue violae stipite carmen
amatorium invenerunt.'° Solebat enim hoc hominum genus pergratum
esse matronis nostris. Sed postquam Caesaris curia Senas venit,
irrideri et despici et odio haberi coepit, quia plus armorum strepitus quam
litterarum lepor nostras feminas oblectabat. Hinc grandis livor et simultas
ingens erat quaerebantque togae vias omnes, quibus possent nocere sagis.’”
, Pacorus követte őt, kezében egy aranyos levelekbe kötött ibolyával, amelynek a nyakába egy nagyon finom
papírra írt szerelmes levelet rejtett (...) Kissé tovább menve [Lucretial] az ibolyát az egyik leánynak adta, de nem
sokkal később útjukba került két diák, akik nem nagy erőfeszítés árán rávették a leányt, hogy adja nekik a virágot.
Miután kinyitották az ibolya szárát, asszonyainknak nagyon kedves verset. De többet, mint császári szeretőt
találtak. Szokott lenni ez az emberfajta mikor Sienába jött elkezdték kinevetni, megvetni és gyűlölni őket,
mivel asszonyaink nagyobb gyönyörűséget leltek a fegyverek zajában, mint az irodalom kellemességében. Ebből
nagy irigység és hatalmas ellenkezés támadt, s a tógások kerestek minden utat, melyen a katonaköpenyeseknek
ártani tudnának." Mint látható, a latin értelmetlensége miatt igen nehezen fordítható le.
Szórend: pergratum carmen et matronis nostris.
Ez a mondat teljességgel kimarad mss WUn2 és Pz kódexekből.
, Pacorus követte őt, kezében egy aranyos levelekbe kötött ibolyával, amelynek a nyakába egy nagyon finom
papírra írt szerelmeslevelet rejtett (...) Kissé tovább menve [Lucretia) az ibolyát az egyik leánynak adta, de nem
sokkal később útjukba került két diák, akik nem nagy erőfeszítés árán rávették a leányt, hogy adja nekik a virágot.
Miután kinyitották az ibolya szárát, szerelmes verset találtak. Nagyon kedves szokott lenni ez az emberfajta
a mi asszonyaink. De miután a Császár udvara Sienába jött, elkezdték kinevetni, megvetni és gyűlölni őket,
mivel asszonyaink nagyobb gyönyörűséget leltek a fegyverek zajában, mint az irodalom kellemességében. Ebből
nagy irigység és hatalmas ellenkezés támadt, s a tógások kerestek minden utat, melyen a katonaköpenyeseknek
ártani tudnának."
13