Page 510 [510]
OCR
508 VI. ÖSSZEGZÉS A félmúltba visszatekintve a III. részben (7-9. fejezet) azt látjuk, hogy 1949 és 1989 között sem állt meg a somlyói búcsújárás és a kegyhely élete, csak olyan elkötött végtagokhoz hasonlított, amelyekből fokról fokra kiszorul az eleven vérkeringés. Több könyv tárgya lehetne — mint ahogy tárgya is — az, hogy Romániában miképpen bontakozott ki a kommunista-szocialista hatalmi berendezkedés, hogyan lehetetlenítette ez el az egyházak, köztük is különösen a katolikus egyház működését, hogyan számolta fel a szerzetesrendeket, iskolákat, az egyházi intézmények még megmaradt társadalmi és gazdasági alapjait. Mégsem mondhatjuk, hogy öszszefoglalásunk minden tekintetben kidolgozott előmunkálatokra támaszkodhatna. Különösen az erdélyi magyar katolikus egyháztörténet eredményei hiányosak, és néhány emlékezésen kívül gyakorlatilag nincsen feldolgozva a ferences rend története sem. Ha csak vázlatosan is, szükséges volt pótolni ezt a hiányt, ha a somlyói búcsújárás hátterét érteni akarjuk. Hasonlóképp egyáltalán nem volt eddig megírva a csíksomlyói kegyhely szocializmus kori történetének sem a külső, ,,infrastrukturális" része, az épületek, terek laicizálása, az egyháziak hősies törekvése a megmaradás érdekében; sem pedig az, hogy negyven évig a lelkipásztorok, egyházmegyés és ferences papok hogyan tettek meg mindent azért, hogy ellenálljanak az egyeduralomra törő ideológiák nyomásának, hogy megtartsák az ünnepeket a maguk eredeti mivoltában, és hogy átörökítsék az egyház által képviselt értékrendet. A fejezet végén távolabbra is kitekintünk, az ellenpontot jelentő szabadság földjére: az észak-amerikai magyar ferences közösségre és az általuk kiépített, évtizedeken át működő , amerikai Csíksomlyó"-ra. Ez eddig csak belső ferences rendi emlékezetben élt, így manapság alig van valaki, akinek magyar és egyházi szempontból bármit is jelentene Youngstown neve - ezt a helyet is illő elhelyezni a hazai tudományosság térképén. 1949 után a kegyhely és az ottani ünnepek hagyományos formái megszűntek, ám ez inkább csak felületesen nézve igaz. Az elmúlt harminc évben ezekről az évtizedekről csak a tilalmakat hangsúlyozó sommás említések voltak olvashatók, a részletek nem kerültek napvilágra. Közelebbről látszik, hogy a hagyományos ünneplés valójában inkább rejtetten folytatódott, ezzel folytonosan egy látens emlékezetben tartották meg a múltat. Ezúttal már nemcsak és nem is annyira az évszázadokkal korábbi, az eredettörténeti elbeszéléssel átörökített múltat, hanem a szabad és nyilvános ünneplés radikálisan megszakított közelebbi múltját is. Korabeli és későbbi emlékezések, titokban vezetett jegyzetek és levéltárban archivált dokumentumok teszik lehetővé, hogy e négy évtized búcsújárását jellemezni tudjuk. A fordulat után körülbelül húsz évig, 1970-ig tartott a keményebb elnyomás, azután a lassú olvadás ideje. 1951-1957 között egyetlen ferences sem működhetett Somlyón, aztán pedig 1970-ig egyedül egy páter, P. Daczó Lukács. Ő volt az, aki szívós és csöndes munkával a legnehezebb időkben is megtartotta Csíksomlyót annak, ami: a búcsújárás szent helyének. Emellett kitartóan írta és rejtegette feljegyzéseit is, amelyek sok száz oldala túlélt házkutatást, költözést, ma pedig nélkülözhetetlen - és itt először elemzett - forrásanyagot jelent. Kiderült, hogy Csíksomlyót a hatalom
