Page 308 [308]
OCR
Kis JANOS intuíció már ekkor adva volt, és ezért megengedhettem magamnak, hogy az elméleti nehézségeket átmenetileg zárójelbe tegyem mint hosszabb távon megoldandó feladatot. Ezt — mondjuk így — Kádáréknak köszönhetem. Hatással volt arra, ahogy a kirúgatásom utáni lehetőségeimet láttam, mert kizárta, hogy olyasmit válasszak, ami magában foglalja, hogy a hatalom eldöntheti, hogyan szabad gondolkodnom, beszélnem, írnom és publikálnom. Abban is segített, hogy az esetemet kellő szerénységgel éljem át. A mi ügyünk cause celebre lett, ami könnyen vezethet oda, hogy az ember túldimenzionálja személyének és az általa elszenvedett sérelemnek a fontosságát. Az emberi jogi intuíció ettől az egészségtelen reakciótól is megóvott. Hiszen az, ami velem történt, nem azért minősült jogsértésnek, mert velem, a Kis János névre hallgató, szépreményű filozófussal nem szabad így bánni, hanem azért, mert így bánni senkivel nem szabad. Észre kellett vennem, hogy nem velünk kezdődik a politikai okokból munkanélkülivé váló magyarok sora: ott volt mindjárt Eörsi Pista barátom, akinek börtönből való szabadulása óta soha semmilyen állása nem volt, ott volt egy sor egykori "56-os társa, és ott volt — mint a KSH évkönyveiből és a Bírósági Határozatok című, periodikus kiadványból megtudhattam - az a több száz névtelen, akit minden évben kocsmai kommunistázás miatt zártak börtönbe izgatásért vagy vallási közösség vezetése miatt szervezkedésért. Megtanultam, hogy magamat a sok ismeretlen egyikének tekintsem, ne valami rendkívüli áldozatnak; ez arra késztetett, hogy üj eletformämat természetesnek fogadjam el, ne tragikus veszteségként éljem át. Valamikor a nyolcvanas évek elején azt írtam a demokratikus ellenzékről, hogy minket az emberi jogok kihívó gyakorlása különböztet meg a rendszer más kritikusaitól. Az emberi jogok nyilvános gyakorlása egyszerre volt öncél és eszköz a számunkra. Öncél volt, mert aki így járt el, az nem alattvalóként élt, hanem öntudatos, független személyiségként, és az ilyen élet erkölcsi jó érzést ad, összhangba hozza az embert önmagával. Voltak, akik nem is mentek túl ezen. Náluk tulajdonképpen nem is a , kihívó" jelzőn volt a hangsúly, hanem azon, hogy amikor a tiltásokkal és az esetleges büntetéssel nem törődve gyakorolják a jogaikat, akkor a személyes integritásukat védik, mondjuk azzal, hogy cenzúrázatlanul publikálnak, avantgárd performanszt rendeznek meg vagy szabadon élik meg a hitüket. Hányszor hallottam ezt a fordulatot: , Én nem politizálok, én független színházat csinálok!" (A tevékenység megnevezése szükség szerint behelyettesíthető.) Ebben volt egy szemernyi önámítás, amire minden ilyen beszélgetésben rá is mutattam, mert a pártállami rendszerben a hivatalos intézményekből való kilépésnek óhatatlanul politikai jelentése volt, és politikai megtorlást hívhatott ki maga ellen. De más megközelítésben mégis megállta a helyét. Ha valaki él a jogával, ezt nem az igazolja, hogy cselekvésmódja más, távolabbi célok megvalósítását mozdítja elő. Lehet ilyen instrumentális szerepe, de nem szükséges, hogy legyen. Azért szabad megtennie, amihez joga van, mert neki magának, ennek az egyénnek joga van + 306 +
