Page 307 [307]
OCR
AZ EMBERI JOGI MOZGALOM SZÜLETÉSE MAGYARORSZÁGON AZ 1970-ES ÉVEKBEN a marxista hagyománytól. Az emberi jogok eszméje magában foglalja, hogy aki az ember bizonyos tulajdonságaival rendelkezik — racionalitással, belátással, önálló életvitelre való képességgel, és így tovább —, pusztán ezen az alapon rendelkezik az emberi jogokkal is. Ebből nagyon vonzó következmények adódnak: az embernek nem kell kiérdemelnie alapvető jogait, nem kell hálásnak lennie, ha mások úgy bánnak vele, ahogy a jogai előírják, ellenkezőleg, megkövetelheti a jogtisztelő bánásmódot, és tiltakozhat a jogsértések ellen, továbbá külön engedély nélkül megteheti, amihez joga van. De ha emberi jogainkkal pusztán azért rendelkezünk, mert embernek születtünk, akkor történelmen kívüli jogokról van szó, melyek az egyént társadalmi viszonyaitól függetlenül, minden történelmi körülmény között megilletik, és ez számos fogós kérdést vet föl. Ez elvont nehézségnek tűnik, de elméletileg nagyon is súlyos. Egy másik, ennél konkrétabb nehézséget az okozott, hogy a marxizmus elhagyása után is meggyőződéses egalitárius maradtam. Nem eleve világos, hogyan hozható össze ez a meggyőződés a klasszikus emberi jogi doktrínával. A tulajdonhoz való jogot az alapvető emberi jogok között szokták számontartani. Amit az ember mások jogainak megsértése nélkül szerzett magának, ahhoz joga van. Ez a joga védelmet élvez, függetlenül attól, hogy közben milyen típusú és mértékű egyenlőtlenségek keletkeznek közte és a társadalomban élő más emberek között. Időbe tellett, míg ezekkel a nehézségekkel megbirkóztam; ennek a gondolati munkának a produktuma a Vannak-e emberi jogaink? című könyvem, mely először szamizdatban jelent meg Demszky Gábor jóvoltából, 1985-ben. Igazság szerint az emberi jogi eszme elfogadásához a legerősebb impulzust 1973-ban kaptam, amikor a Politikai Bizottság határozata nyomán hetedmagammal kirúgtak akadémiai állásomból. Amit velem akkor tettek, megajándékozott azzal az intuícióval, hogy jogaim vannak, melyeket a hatalom most megsértett, elvenni tőlem azonban nem tud. Marxista létemre megszereztem azt a szilárd meggyőződést, hogy léteznek nem kodifikált jogok. Ha nem léteznének, nem érhetett volna jogsértés. Tényleg ajándék volt ez: komolyan segített, hogy azzá legyek, aki vagyok. Minden idegszálam tiltakozott az ellen, ami történt: átéltem, hogy a jogaimban megsértettek. Évekkel azelőtt, hogy az emberi jogi eszme térségünk ellenzéki politikájának vezéreszméjévé vált volna, évekkel azelőtt, hogy nekiláttam volna az emberi jogi eszme elméleti tanulmányozásának, megszereztem azt a tudást, hogy jogsérelmet szenvedtem el, tehát vannak jogaim — hiszen megsérteni csak olyan jogot lehet, amelyik létezik. Azt is könnyű volt felismerni, hogy megsértett jogaim nem a törvénykódexekből származnak. A PB nem követett el törvénysértést, amikor elrendelte kirúgásunkat, hiszen törvényen kívüli, vagy inkább a törvény fölött álló instancia volt. Ezért azt, hogy a jogomat sértették meg, csak úgy érthettem, hogy vannak a törvénykódexen túli jogok, melyeket az államnak hatalmában áll megsérteni, de nem áll hatalmában semmissé tenni. Szóval a döntő + 305 +
