OCR Output

4. TANANYAGOK

inkább a beszélt nyelv irányába fordult, ami kiváltotta azt az igényt,
hogy a körülöttük élők beszédét megértsék, és a beszélgetésekbe érdemi
módon be tudjanak kapcsolódni. Feltételezzük, hogy a nyelvtanulók¬
nak korábban is céljaik között lehetett ez a szempont, de a tananyagok
valószínűsíthetőleg más készségek fejlesztésén keresztül gondolták ezt
megvalósítani. Az új igények megjelenésével az oktatás középpontjába
a kommunikációs kompetencia és a kiépüléséhez szükséges készségek
magas szintű fejlesztése került. Sajátos ugyanakkor az a jelenség, hogy
míg korábban a tankönyvek tananyagszerkezetét meghatározta a tanu¬
lás intenzitása, addig az újabb kötetek bármilyen tanfolyami intenzitás
mellett használhatóak. Az időfaktoron kívül a tanulási folyamat és a ki¬
meneti nyelvtudás tekintetében nincs különbség. Így a tankönyvírók is
ebbe az irányba fordultak, és kialakult a jelenlegi tankönyvsorozat-vá¬
laszték. A szerzők többnyire tankönyvíró műhelyekbe szerveződnek, de
vannak , magányos farkasok", akik szerzői kiadás formájában publikálják
munkáikat.

A közelmúltban megjelent tankönyveket alapvetően két nagy cso¬
portra oszthatjuk: a kurzuskönyvekre és a tematikus tankönyvekre.
A kurzuskönyvek egy bizonyos nyelvi szinten álló diák tanfolyami vagy
individuális úton történő tanulását segítik. A kötetek a KER szintmegje¬
löléseinek megfelelően haladnak, a tananyag sorrendisége és a szókincs
gazdagsága, valamint tempója tankönyvenként eltérő lehet. A készségfej¬
lesztés terén megfigyelhető, hogy alacsonyabb nyelvi szinteken a beszéd
és a hallás utáni értés dominál. Az olvasáskészség főként párbeszédes
szövegeken keresztül jelenik meg, az íráskészség fejlesztése pedig néhány
mondatos szövegek alkotására koncentrál. A nyelvi szint emelkedésével
fokozatosan kap nagyobb teret az olvasás- és az íráskészség, amíg a be¬
széd és a hallás utáni értés készsége központi eleme marad a tananyag¬
szerkesztésnek. A tematikus tankönyvek körébe tartoznak a különböző
készségek fejlesztésére specializálódó kiadványok, amelyek egyrészt egy
készségre, másrészt valamilyen témára szakosodnak.

Az életkor vonatkozásában a nemzetközi tankönyvpiacon három
korosztály igényeinek megfelelő kínálat látható: a gyermekek, a fiatalok
(tinédzserek) és a felnőttek. Ezek a kiadványok a nyelvi formák és a szó¬
készlet tekintetében az életkori sajátosságoknak megfelelően szerkesztet¬
tek. Olyan témákon keresztül tanulják a diákok a nyelvet, amelyek közel
állnak a mindennapi életükhöz.

+ 38 +