OCR
6. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS KORA (1948 UTÁN) háziasszonya mellett beülhetett az asszonyok kor- és lakóhely szerint őt megillető padjäba, Hofer Tamäs viszont fölmehetett a legenyek karzatära.)?” A kapcsolat az átányiakkal kétoldalú. Ahogy disznóölésre meghívják a gyüjtöket, illetve kóstolót küldenek nekik, úgy náluk szállnak meg, ha vásárolni vagy orvosi kezelésre a fővárosba jönnek. A sűrűn ismétlődő adatfelvétel mintegy 50-60 családdal hozott szorosabb barátságot, azonban a község valamennyi lakója ismerősként köszönti és fogadja lakásába a gyűjtőket. A község egészével teremtett kapcsolatot, hogy a gyűjtés későbbi szakaszában Átányon összegyűjtött tárgyakból kiállítást rendeztünk a faluban, illetve a község történetéről előadássorozatokat szerveztünk. Az előadásokat többször meg kellett ismételnünk, hogy mindenki részt vehessen rajtuk. (Fel-Hofer 2010/1969:26-27) Sajnálom, hogy ilyen szakbarbár megjegyzéssel kell folytatnom: talán túl jó volt ez a kapcsolat. Pontosabban, amennyire segítette a kutatókat ez a jó kapcsolat, annyiban hátráltatta is őket. Egy analógiával élve: ahogy szakmailag is káros, ha egy orvos pusztán egy érdektelen sejthalmazként tekint a páciensre, az sem igazán szerencsés, ha túlságosan személyessé válik a kapcsolatuk. De talán jobb példa: A néprajzkutatók szüreten voltak Átányon Orbán Ferencnél, kedves és bölcs adatközlöjüknel. Este koccintás közben egyikőjük azt kívánta a gazdának: , Adjon Isten olyan szüretet, hogy legyen Ferenc bácsinak 100 hektó bora..." , Az sok lenne" — felelte Orbán Ferenc - , annyit ne tessék kívánni, elég lenne 20 akó is." Orbán Ferenc ezt a megjegyzést nem szerénykedésből tette. Vendégeinek a viselkedését akarta hozzáigazítani az átányi gondolkodáshoz és illemhez. (Sok éves közvetlen kapcsolat és barátság nyomán jól tudta, hogy éppen az efféle megjegyzések szereznek örömöt nekik.) [kiemeles tölem — D. Cs.]. (Fél-Hofer 1997/1972:1) Emberileg felemelő lehet, de szakmailag aggályos, ha az adatközlő ennyire tudja, hogy mit akar hallani a kutató. Ha reflektálunk erre az attitűdre és erre a kapcsolatra, más fény vetül az ilyen epizódokra, amelyben ismét ugyanaz a személy a főszereplő: Ki kell emelni azt a nagyfokú tudatosságot, rendszerességet és ambíciót, amivel egyes átányiak saját társadalmi intézményeikről beszéltek. Orbán Ferenc például a község belső telkeinek térképe elé ülve — amit korábban nem ismert — egyhuzamban el tudta mondani több mint ezer telek birtokosát és egy nemzedéknyi birtoklástörténetét. (Fél-Hofer 2010/1969:27) 393 Fél Edit a , néprajzi jelenben" negyvenegy, Hofer Tamás huszonkét éves volt. * 381 °