OCR Output

5. AZ ELBUKÁSOK KORA. A MAGYAR PROTOSZOCIOLÓGIA 1938 És 1948 KÖZÖTT

változása, magyarán a Vörös Hadsereg közeledése. Utóbbi szempontra utalt — a
kor által lehetővé tett maximális , nyíltsággal" — a Sztálingrád után néhány hó¬
nappal tartott szárszói beszédben is: , az átalakulás minden belső indokoltsága
ellenére is az európai alakulástól is erősen függ" (Erdei 1980a:371)

Az 1943-as szárszói beszéde egyik kulcsgondolata azonban így hangzik:

[a parasztság] társadalmának legjellegzetesebb vonása a polgárosodás. Tehát az a
folyamat, amelyik érvényteleníti és lerombolja a paraszti hagyományokat és a parasz¬
ti izoláltságot, és egyfelől a polgárság és kispolgárság, másfelől pedig a munkásság
irányában alakítja át [kiemelések télem — D. Cs.] a korábbi parasztgazdákat és pa¬
rasztmunkäsokat. (Erdei 1987/1943:41)

Érdemes megfigyelni: Erdei ezúttal már

s a rombolás fogalmával kapcsolja össze a polgárosodást,

s amellyel nem az , építés" metaforáját állítja szembe, hanem a semlegesebb
„atalakitäst”, illetve

s már nem a , külön világ, külön társadalom" metaforáját használja, hanem a
negatív konnotációkat hordozó ,izoláltsággal" hozza összefüggésbe a , pa¬
raszti hagyományokat".

s Ráadásul ,a munkásság irányába" történő átalakulás is a polgárosodás egyik
részfolyamatának számít? Lehet, hogy Erdei egyszerűen , teoretizálta": való¬
színűleg akommunisták fogják bevégezni a , rendiség" lerombolását, amely¬
re a polgárosodás nem volt képes (márpedig a kommunisták , a munkásosz¬
tállyal" azonosították magukat).

Az idézetet követően ugyanis Erdei átváltott feltételes módra: mi lenne, ha ki¬
teljesedne a polgárosodás folyamata, és innen már csak egyetlen lépés annak
demonstrálása, hogy miért nem várható a polgárosodás folyamatának kiteljese¬
dése. Napjainkban ugyanis, állította Erdei 1943-ban, egyrészt óriásira nőtt a
,polgári társadalom belső ellenzékének", a munkásságnak a tömege, másrészt

a parasztság... már nem képes fokozatosan beleilleszkedni a polgári társadalomba,
olyan óriási arányúvá nőtt az agrárszegénység tömege. Tehát sem a földbirtokreform,
sem a polgári termelési politika már nem képes megoldani alapvető gazdasági kérdé¬
seit. Úgy áll tehát a helyzet, hogy egy modern polgári társadalom tartós kiépülésének
már nincsenek meg a tényleges társadalmi alapjai [kiemelés tőlem — D. Cs.]. (Erdei
1987/1943:45)