OCR Output

DUPCSIK CSABA: A MAGYAR SZOCIOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE 1990-1G

Tézisszerű leegyszerűsítéssel, Erdei korábbi azonosítása, nevezetesen: a paraszt¬
ság egy részének munkássá alakulása — polgárosodás, mindössze négy oldallal
később már így jelenik meg: a munkásság létszámának erőteljes növekedése — a
polgárosodás társadalmi alapjainak veszélyeztetése.

De nem is ez az egyetlen pont, ahol Erdei csúsztatott, hiszen 1848 óta folya¬
matosan tömeges volt , az agrárszegénység", Erdei korában pedig — a gazdasági
válság átmeneti korától eltekintve — nem volt érdemi növekedés.

Szárszó idején (tehát 1943 nyarán) Erdei már dolgozott új társadalomképén,
Püski Sándor kiadója már hirdette is, hogy 1944 tavaszán megjelenik a Magyar
társadalom című kötet. Végül azonban csak egy terjedelmes vázlat született,
amelyet Erdei ,,elfelejtett” (— 5.3.5); Huszar Tibor a hagyaték feldolgozásakor
találta meg a kéziratot, amelyet először 1976-ban publikáltak a Valóságban. Ez
lett a híres , kettős társadalom"-tanulmány. (Erdei 1980c/1943-1944)

Meggyőződésem, hogy a kézirat 1970-es évek óta kiváltott nagy hatása a
magyar társadalomtudományokban (csak kiragadva: Losonczi 1993, Manchin—
Szelényi 1990/1985, Szelényi 1992/1988; a hatás elemzését lásd Dupcsik 1997a,
2008, 2018a, illetve jelen kötetben — 6.5.2) jelentős részben félreértésen alapul.
Az utókornak sajátos , aha!"-élménye volt, mert úgy érezték, hogy valaki végre
elméleti igénnyel és történelmi távlattal ragadja meg a két világháború közötti
társadalom nagy csoportjai, mint a parasztság, az úri középosztály és a polgári
középosztály mentalitásban, életmódban, politikai hovatartozásban, a gyakran
túldimenzionált, de azért nem jelentéktelen etnikai?! különbségekben megnyil¬
vánuló különbségeit, közismert megosztottságát, feszültségeit. A kései Kádár-kor
elemzői a , kettős társadalom"-tanulmányon keresztülszűrve értelmezték Erdei
korábban, az 1930-as években publikált műveit is, miközben nem reflektáltak
arra, hogy a szerző 1943-44-re radikälisan megvältoztatta polgärosodäsfelfogäsät.

Ráadásul a későbbi recepció során azt ritkán tekintették jelentős tünetnek,
hogy Erdei mennyire kétségbeejtő kuszasággal fogalmazta meg elméletét. Vessünk
egy pillantást a , kettős társadalom"-koncepció vázlatos összefoglalására (5.1
táblázat).

251 Itt arra utalok, hogy a kor közvéleménye rendkívüli jelentőséget tulajdonított annak, hogy az
úri középosztályban (a Horthy-korszakban népszerű, bár nagyon pontatlan kifejezéssel: , keresztény
középosztály") alul-, a polgári középosztályban felülreprezentáltak voltak a zsidó vagy zsidó
származású magyarok. E dimenziót ebben a korban már komolytalan lenne , vallási" alapon
megragadni, a , faji" jelző pedig, még idézőjelben is, szakmailag használhatatlan, morálisan
elfogadhatatlan. Az etnikai jelző azonban az utóbbi évek társadalomtudományos használatában
(magyarul jó áttekintés: Eriksen 2008) jól alkalmazható erre az esetre is.

* 266 *