Page 264 [264]
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 263
döntésre, és kellő ellensúlyt tud képezni az egyszemélyi vezetéssel és az esetleg
ott összpontosuló hatalommal, illetve aműködés bürokratizálódásával szemben.
Számolni kell azonban azzal is, hogy eműködés nehézkes, épp az alapos előkészítés
érdekében a gyors reagálást igénylő ügyekben — szemben az egyszemélyi vezetővel
— intézkedésre nem alkalmas, ha túl sok operatív ügy kerül hatáskörébe, lényegében
formálissá válik működése, mert az előterjesztő akarata érvényesül, ezzel a döntés
nála marad, a felelősség viszont nem." Az egyszemélyi vezető esetében az intéz¬
kedés — ha csak a felelősségáthárítás eszközeivel nem élt (akár más vezetők, akár
testületek bekapcsolása útján) — és a felelősséget megalapozó magatartás, illetve az
intézkedés vagy mulasztás és annak következménye közötti ok-okozati összefüggés
tisztán kimutatható." Nem vitásan látható ez a testületi döntések esetében is, de
ugyanez a testületi tagok felelősségéről már nem mondható el. Különösen igaz ez a
sklasszikus" felsőoktatási intézményi testületekre, a szenátusra és a kari tanácsra.
Ennek jelentős részben a döntéshozatal sajátos rendje is oka. A közigazgatásban
működő testületek esetében általában feszes eljárásrenddel találkozunk, azaz
nem csupán az összehívás, a napirend, a határozatképesség és határozathozatal
rendje, hanem például a tanácskozás részletszabályai is szigorú keretek között
érvényesülnek, a szabályos előterjesztést — gyakran időkeretbe szorított — álta¬
lános és részletes vita követi, a módosító indítványok csak írásban, de legalábbis
szövegszerűen terjeszthetők elő, az előterjesztő a vitát részletes, a hozzászólásokra
reflektáló válasszal zárja le (és ez valóban le is zárja a vitát), valamint a zárószavazás
ezt követően, e szakasztól elkülönülten kerül lefolytatásra. Látható, hogy milyen
jelentős a különbség a kollegiális testületek ,őseként" is definiálható római szená¬
tus minimálisan formalizált működéséhez képest." A felsőoktatási intézmények
testületeinél különösen szembetűnő e két típus működési elemeinek kombinációja.
Ugyan a római szenátushoz képest jelentősen formalizáltabb a működés, azonban
a vita és a döntés megalapozásának módja sok tekintetben közelebb áll hozzá, mint
egy önkormányzati testületi vagy akár országgyűlési eljáráshoz. Bár az egyetemi,
főiskolai testületekben nincsenek frakciók, de közismert, hogy a hallgatói önkor¬
mányzat gyakran tömörül — a kari érdekektől független — egységes platformba,
miközben az oktatók-kutatók és gyakran az egyéb munkakörben foglalkoztatottak
testületen belüli , mozgását" elsősorban kari identitásuk determinálja. Ebben a
közegben kézenfekvő, hogy kialakul az a dinamika, amelyben a döntés az ókori
Róma szenátusában a mértékadó szenátorok véleménye mögé sorakozásával jött
létre, illetve működik az a mechanizmus is, amelyben egy vita gyakran soha nincs
befejezve, mert az utolsó hozzászólás képes újranyitni lezárt (vagy annak gondolt)
354 Kalas Tibor: i.m. 2012a, 113—114.
35 Horváth Imre: 2002, i.m. 187.
356 Ernst, Wolfgang: i.m. 34—40.