Page 265 [265]
264 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN
témákat, sőt a végszavazás előtt átrendezni az előterjesztés támogatói és ellenzői
közötti erőviszonyokat. Ugyancsak tipikus a szóbeli módosító indítványok nagy
száma, amely következtében végül a tagság egy része már nem tudja követni, miről
van szó, és gyakran úgy szavaz, hogy azt sem tudja, miről döntött. Ez azonban
nem csupán a tagok felelősségét annullálja, de kihat az egyszemélyi vezetőjére is,
hiszen ily módon gyakran nem az általa előterjesztett javaslat kerül elfogadásra,
ezzel az előterjesztésért való felelősségét is kizárva. A probléma véleményem sze¬
rint abból adódik, hogy a római szenátus alig formalizált működésébe illeszkedő
döntéshozatali mechanizmus egyes elemei a modern, szigorúan szabályozott tes¬
tületi működés keretei közé szorulnak. Ugyanakkor helytelen az a következtetés,
amely ezek alapján az intézményi szenátusok működését általában a közigazgatás
szabályai közé szorítva látja megfelelőnek. Számos, az intézmény lényegét érintő
kérdés megvitatása és eldöntése célszerűbb, hatékonyabb és hosszú távon mindenki
vagy legalábbis a többség számára nagyobb megelégedéssel kecsegtető módon
valósulhat meg a kollegiális típusjegyek által. Akár oktatási-kutatási stratégiai
kérdésekről van szó, akár a rektor személyéről. Ugyanakkor számos kifejezetten
szakmai, pénzügyi, igazgatási tárgyú kérdés megvitatása ebben a formában nem
szerencsés, a szakmaiság és a felelősség akár teljes mellőzéséhez vezethet. Ahogy
arról már volt szó, számos nemzeti felsőoktatásban ezt a kérdést a két eltérő típusú
feladathoz igazított testületek kialakításával oldották meg, ugyanakkor nézetem
szerint három szempont érvényesítésével akár a jelen struktúrában, a szenátus
keretei között is teljesíthető ez az elvárás.
Végül szükséges jeleznem, hogy az előzőektől lényegesen eltérő felelősségi és
működési követelmények támaszthatók — és álláspontom szerint támasztandók
— a konzisztóriumokkal szemben. Mindez hatáskörükből és rendeltetésükből
fakad, amely révén végső soron nem intézményi testületként, hanem a fenntartó
szerveként funkcionálnak. Ennek ellenére két okból is indokolt vizsgálnunk e
jogintézményt. Egyrészt, mert a törvény szerint a felsőoktatási intézményekben
működnek, ezek szerint pedig a jogalkotó szándéka szerint intézményi testüle¬
tekről van szó. Másrészt az intézményi működésben betöltött szerepük, jelentő¬
ségük, valamint a kancellári felelősséget korlátozó mivoltuk is indokolttá teszi
áttekintésüket. A konzisztóriumokkal kapcsolatos vizsgálat során nehézséget
okoz, hogy a számos nyugat-európai állami egyetemen bevett gyakorlat szerint
kialakított menedzsment vagy kontrollfunkciót betöltő testület és a konzisztórium
összetételi, működési és felelősségi szabályai gyakorlatilag köszönőviszonyban
sincsenek egymással. Míg az előző testület tagjai az államot képviselik, ezáltal
neki tartoznak felelősséggel, azonban kiválasztásuk pályáztatással, és gyakran az
intézmények bevonásával, transzparens követelmények és elvek alapján történik, ""
357 Barakonyi Károly: 2004, i.m. 594.