Oldal 401 [401]
logság. Ahogy a római csatasor előrehaladt, úgy hátrált lépésről lépésre az ellen¬
ség, és a csata fordulópontja után már nem lehetett ellenállni a rómaiak lendü¬
letének. (9) A szétszórt ellenség nem a táborába, hanem a két mérföldnyire fekvő
Satricum felé menekült, ezért főként a lovasság rendezett köztük nagy vérfürdőt.
Táborukat elfoglalták és kifosztották.
(10) Satricumból az ütközetre következő éjjel Antiumba vonultak, vagy inkább
menekültek. Noha a római sereg a sarkukban volt, a rémület gyorsabbnak bizo¬
nyult, mint a bosszú. Így az ellenség bejutott a falak mögé, mielőtt üldözői ki¬
kezdhették vagy feltartóztathatták volna az utóvédet. (11) Ezután a rómaiak
néhány napig a földeket dúlták, de megfelelő felszereltség híján ők sem roha¬
mozták meg a falakat, és az ellenség sem vállalta a nyílt ütközet kockázatát.
33.
(1) Közben feszültség támadt az antiumiak és a latinok között. Az antiumiak,
miután annyi csapás — és a háborúban, amelybe beleszülettek és belecsömörlöt¬
tek,! annyi vereség — érte őket, a megadást fontolgatták, (2) ám a latinok harci
kedve még töretlen volt, hiszen hosszú béke után pártoltak el, és ez a háború
folytatására ösztönözte őket. Viszálykodásuknak az vetett véget, hogy mindkét
fél belátta: a másik felől nyugodtan választhatja a saját útját. (3) A latinok elvo¬
nultak, és nem kértek a véleményük szerint megalázó békekötésből, az antiumiak
pedig, miután megszabadultak életmentő elhatározásuk kellemetlen szemtanú¬
itól, átadták városukat és földjeiket a rómaiaknak.
(4) A latinok, minthogy sem a rómaiaknak nem tudtak a háborúban ártani,
sem a volscusokat fegyverben tartani, abban élték ki dühödt bosszúvágyukat,
hogy felégették Satricum városát, vesztett csatájuk utáni első menedékhelyüket.
A szent és profán épületeket egyaránt elárasztották tűzcsóváikkal, így az egész
városból egyedül Matuta Anya temploma maradt épen. (5) Azt mondják, a temp¬
lom felgyújtásától sem az áhítat és istenfélelem tartotta őket vissza, hanem az
épületből felharsanó félelmetes hang, amely iszonyú büntetéssel fenyegette meg
őket, ha istentelen lángjaikkal együtt nem takarodnak a szentélyek közeléből.
(6) Izzó dühük ezután TIusculum ellen fordult, amiért a város lakosai, hátat
fordítva a latin népek közös tanácskozásának, megadták magukat a rómaiaknak,
és így nemcsak szövetségeseik, de polgártársaik is lettek. (7) Váratlanul nyomul¬
tak be a nyitott kapukon, és a várost a fellegvár kivételével az első csatakiáltással
elfoglalták. A lakosok az asszonyokkal és a gyermekekkel a várba menekültek,
és hírvivőket küldtek Rómába, hogy jelentsck a senatusnak, mi történt velük. (8)
! Minthogy a latinok elleni háború csak 389-ben kezdődött meg, Livius itt nyilván a római—
volscus háborúkra gondol.
400