Oldal 400 [400]
ganius balra, a hegyek és Ecetra irányában vonul. (6) Egyik sereg sem találkozott
ellenséges csapatokkal. Így aztán pusztítani kezdtek, de nem olyan határozatla¬
nul, ahogy a volscusok tették, akik útonállók módjára, az ellenség széthúzásában
bízva és bátorságától félve, sebtében kapkodták össze a zsákmányt. Ez egy
szervezett sereg jogos megtorló hadjárata volt, amely már csak azért is súlyosabb
volt, mert tovább tartott. (7) A volscusok ugyanis annak idején, félve, hogy
Rómából közben megindul a sereg, csak a határvidékre törtek be néhányszor,
a rómaiaknak viszont jó okuk volt elidőzni az ellenséges területen, hogy az el¬
lenséget előcsalogassák az ütközetre. (8) Így miután körös-körül a földeken
mindent felégettek, tanyákat, sőt néhány falut is, nem hagytak egy árva gyü¬
mölcsfát, egy aratást ígérő gabonatáblát sem, és elhajtottak zsákmányként min¬
den embert és állatot a városfalakon kívülről, mindkét sereg visszatért Rómába.
32.
(1) Az adósok fellélegezhettek ugyan egy kis időre, de mihelyt Rómának nyug¬
ta lett az ellenségtől, újraindultak a bírósági eljárások. Semmi remény nem volt
a régi tartozások csökkentésére, sőt az adó még növelte az adósságokat, minthogy
a censorok elrendelték, hogy új városfalat kell építeni kvadrátkövekből. (2)
A köznép kénytelen volt vállalni ezt a terhet, mivel nem volt sorozás, amelyet
a népíribunusok akadályozhattak volna. (3) Az előkelők nyomására katonai
tribunusoknak is csupa patriciust valasztott meg: Lucius Aemiliust, Publius
Valeriust (negyedszer), Gaius Veturiust, Servius Sulpiciust, Lucius és Gaius
Quinctius Cincinnatust [377].
(4) Hasonló kényszerrel azt is elérték, hogy a Satricumnál táborozó egyesített
latin és volscus légiók elleni háborúra a fiatalokat sikerült teljes számban feles¬
ketni, a íribunusok közbelépése nélkül. Három sereget állítottak ki: (5) egyet
a Város biztosítására, a másikat gyors bevetésekre, ha másutt valami mozgolódás
támadna, a harmadikat — messze a legerősebbet — pedig Publius Valerius és
Lucius Aemilius vezette Satricum alá. (6) Mihelyt megpillantották a síkságon
az ellenség harcra kész csatasorát, azonnal ütközetbe bocsátkoztak. A jó kilátá¬
sokkal kezdődő csata csak azért nem hozott kétségtelen győzelmet, mert végét
vetette a roppant széllökésekkel rájuk zúduló felhőszakadás. (7) Másnap újra¬
kezdődött a harc. Egy ideig a bátorságot és a szerencsét tekintve kiegyenlitettek
voltak az erőviszonyok: különösen a hosszú szövetség ideje alatt! a római kato¬
nai fegyelemhez szokott latin légiók álltak helyt keményen. (8) De a lovasság
támadása megzavarta hadrendjüket, és a felbomlott sorokat megrohanta a gya¬
! A két népet a latinoknak a Regillus-tónál elszenvedett veresége (Kr. e. 496) óta erős
katonai szövetség kötötte össze.
399