OCR
polgárok, mondanom sem kell, hogy ez inkább csak ürügy, nem pedig valós ok. Hiszen emlékeztek, hogy a gallok érkezése előtt, amíg a Város még épségben állt, és sértetlen volt minden magánháza és középülete, egyszer már megtárgyaltuk ugyanezt, hogy költözzünk át Veiibe. (3) Nézzétek csak, zribunusok, menynyire különbözik az én felfogásom a tiétektől. Ti azt gondoljátok, hogy még ha akkor nem kellett is elköltöznünk, most mindenképpen rá kell szánnunk magunkat. Nekem, éppen ellenkezőleg — de ne csodálkozzatok, amíg meg nem halljátok, hogy gondolom -, ez a véleményem: még ha akkor, amikor az egész Város sértetlenül állt, elmehettünk volna is, most, hogy romokban hever, nem szabad itthagynunk. (4) Hiszen akkor a győzelmünk lett volna az ok, hogy az elfoglalt városba költözzünk, ami dicsőséget hozott volna ránk és utódainkra is. De ha most települünk át, az számunkra nyomorúságot és gyalázatot jelent, csak a gallokra hoz dicsőséget. (5) Nem az lesz a látszat, hogy győztesen távozunk hazánkból, hanem hogy legyőzettünk és elveszítettük azt; hogy megfutamodásunk az Alliánál, a Város megszállása, a Capitolium ostroma kényszerített bennünket arra, hogy elhagyjuk házi isteneinket, és a menekülést és kivándorlást válasszuk arról a helyről, amelyet megvédeni képtelenek vagyunk. A galloknak volt elég erejük Róma elpusztítására, a rómaiak nyilvánvalóan nem volt a felépítésére — gondolja majd mindenki. (6) Ezek után már csak az van hátra, hogy új csapatokkal térjenek vissza — hisz köztudott, hogy hihetetlenül sokan vannak -, aztán itt telepedjenek le az általuk elfoglalt és általatok elhagyott Városban, ti pedig mindezt tétlenül nézzétek. (7) És ha nem a gallok, hanem ősi ellenségeitek, az aequusok és volscusok kapnának kedvet Rómába költözni? Ők legyenek ezentúl a rómaiak, ti pedig a veiibeliek? Mit valasztanatok: hogy ez a hely pusztaságként maradjon a tiétek, vagy hogy varos legyen, de az ellenségé? Nem tudom, melyik a nagyobb istentelenség. Es készek vagytok ilyen gyalazatos bűnöket magatokra venni, csak mert lusták vagytok a Várost újjáépíteni? Es ha az egész Városban nem lehetne kényelmesebb és nagyobb hajlékot építeni, (8) mint alapítónk nevezetes kunyhója," még akkor is nem volna-e jobb kunyhókban laknunk, pásztorok és parasztok módjára, de saját szent tárgyaink és isteneink között, mint az egész államnak kivándorolnia? (9) A mi őseink, jöttmentek és pásztorok, ? ezen a kietlen, erdős-mocsaras helyen rövid idő alatt felépítettek egy új várost — nekünk pedig, noha a Capitolium és a vár sértetlen, és az istenek templomai is állnak, nem akaródzik felépíteni, amit elpusztított a tűzvész? És ! A pásztorok között felnőtt Romulus kunyhója a hagyomány szerint a Palatinus nyugati oldalán, a Cermaluson állt. ? Utalás arra, hogy egykor Romulus, hogy Róma lakosságát megnövelje, menedékhelyet alapított (I. 8. 5), amely idegen menekültekkel, jövevényekkel telt meg. 361