OCR Output

kodtak, mialatt a kapuk be voltak zárva, egy meghatározott napig el kellett
hagyniuk a várost és Campania területét; (8) ezek aztán a Tiberis túlsó partján,
de nem közvetlenül a Tiberis mellett kaptak lakóhelyet. Azokat, akik a háború
folyamán nem tartózkodtak Capuában vagy más, a rómaiaktól elpártolt campa¬
niai városban, a Lirisen inneni, Róma felé eső vidékre telepítették ki, (9) azokat
pedig, akik Hannibal Capua alá érkezése előtt álltak át a rómaiakhoz, a Voltur¬
nuson inneni területekre, úgy, hogy egyiküknek sem lehet földje vagy háza a
tengerpart 15 mérföldes körzetében. (10) Akiket a Tiberis túlsó partjára tele¬
pítettek ki, azok sem maguk, sem utódaik nem szerezhettek és birtokolhattak
földet Veii, Sutrium és Nepete területén kívül, ott is legfeljebb 50 iugerumot.
(11) Minden senazornak és volt capuai, atellai vagy calatiai főtisztségviselőnek
a vagyonát elárvereztették Capuában, az eladásra szánt szabad polgárokat pedig
Rómába kellett küldeni és ott eladni. (12) A pontifexek testületére bízták annak
eldöntését, hogy az állítólag az ellenségtől zsákmányolt képmások és bronzszob¬
rok közül melyek szent és melyek profán tárgyak. (13) A campaniaiak távoz¬
hattak, a határozatok miatt még sokkal kétségbeesettebben, mint ahogy jöttek,
és mar nem is Quintus Fulvius kegyetlensége, hanem az istenek igazságtalan¬
sága és saját átkos szerencséjük miatt keseregtek.

35.

(1) A szicíliaiak és campaniaiak távozása után megtartották a sorozást. Miután
összeszedték a sereget, az evezőslegénység kiegészítéséről kezdtek tárgyalni. (2)
De mivel erre nem akadt elég ember, és ekkoriban az államnak sem volt pénze,
hogy evezősöket fogadjon fel és fizessen, (3) a consulok rendeletben közhírré
tették, hogy akárcsak korábban, magánembereknek kell felbecsült vagyonuk és
társadalmi helyzetük arányában evezősöket kiállítani és azok zsoldjáról és har¬
mincnapi ellátásáról gondoskodni. (4) A rendelet hatására olyan elégedetlenség
és felháborodás támadt, hogy minden adva volt egy lázadáshoz, csak a vezér
hiányzott. A consulok feltett szándéka — mondogatták -, hogy Szicília és Cam¬
pania lakói után most a római köznépet teszik tönkre és gyötrik halálra. (5)
A sokévi adózással úgy kizsákmányolták őket, hogy nincs már semmijük a
puszta, kopár földön kívül. Házukat felperzselte az ellenség, a földjeiket meg¬
művelő rabszolgáikat államosították: hol olcsón felvásárolták őket katonának,
hol evezősnek követelték. (6) Ha valakinek még maradt egy kis ezüstje vagy
bronzpénze, azt elvitte az evezősök zsoldja és a minden évben behajtott hadiadó.
Nincs az az erő, nincs az a hatalom, ami arra kényszeríthetné őket, hogy a sem¬
miből még adjanak. Árverezzék csak el vagyonukat, kínozzák meg testüket,
egyetlen meglévő tulajdonukat, hisz még annyijuk sem maradt, amin kiválthat¬
ják magukat a rabszolgaságból!

329