gáról, hogy mintha az én bűnösségemről folyna a vita, consu/ létemre védőbe¬
szédet mondjak holmi görögök vádjaival szemben. (2) De nem is az a vizsgálat
tárgya, hogy én mit tettem — hiszen az ellenséggel szemben való eljárásomat
mindenben igazolja a hadijog —, hanem azt, hogy ők milyen bánásmódot érde¬
meltek. Hiszen ha ők nem voltak ellenségeink, egyre megy, hogy Szürakuszai
városával most vagy még Hierón életében bántam-e erőszakosan. (3) De ha ők
elpártoltak a római néptől, ha fegyverrel támadtak követeinkre, elzárták előlünk
városukat és falaikat, és karthágói sereggel védték azt ellenünk, ki találhat kivet¬
nivalót abban, hogy miután ellenség módjára bántak velünk, ők is ezt kapták
vissza? (4) Szóba sem álltam Szürakuszai vezető embereivel, amikor felajánlot¬
ták a város átadását, hanem alkalmasabbnak találtam e fontos feladatra Szósziszt
és a hispán Moericust? Ti nem lehettek épp az utolsók a szürakuszaibeliek közül,
ha másokra megjegyzéseket tesztek alacsony származásuk miatt. (5) Nos, me¬
lyikőtök ígérte meg nekem, hogy kinyitja előttem a kapukat, és beengedi fegy¬
veres katonáimat a városba? Gyűlölitek és átkozzátok azokat, akik ezt megtették,
és még itt sem tudjátok megállni, hogy ne szidalmazzátok őket — ennyire meg
sem fordult a fejetekben ilyesmi.
(6) Éppen az ő alacsony származásuk, amelyet ezek annyira kifogásolnak, a
legnyomatékosabb bizonyíték arra, atyák és összeírtak, hogy senkit nem utasí¬
tottam el, aki felajánlotta szolgálatait államunknak. (7) Mielőtt Szürakuszait
ostromolni kezdtem, többször is próbáltam békés megoldást találni: hol köve¬
teket küldtem, hol személyesen mentem tárgyalni. De miután követeinket nem
átallották bántalmazni, magam pedig hiába találkoztam vezetőikkel a kapuknál,
nem kaptam választ, végül erőszakhoz és fegyverhez folyamodtam, így foglaltam
el Szürakuszait sok fáradságos küzdelem után szárazon és vízen. (8) A város
elfoglalása után elszenvedett sérelmeiket pedig inkább Hannibalnak és a legyő¬
zött karthágóiaknak kellene panaszolniuk, mint a győztes nép senazusa előtt. (9)
Nem tagadom, atyák és összeírtak, hogy Szürakuszait kifosztottuk, hisz másképp
hogyan tudtam volna Rómát az ott összeszedett zsákmánnyal felékesíteni?" De
ha valamit egyes embereknek adtam vagy tőlük elvettem, teljes bizonyossággal
tudom, hogy a hadijog és kinek-kinek egyéni érdeme szerint cselekedtem. (10)
Hogy eljárásomat jóváhagyjátok-e vagy sem, atyák és összeírtak, az inkább az
államot érinti, mint engem. En becsülettel teljesítettem kötelességemet, de azt
már az állam érdeke kívánja, hogy ne oltsátok ki jövőbeli hadvezéreitek tettvá¬
gyát azzal, hogy az én intézkedéseimet érvénytelenítitek. (11) Most, hogy sze¬
mélyesen meghallgattátok a szicíliaiakat és engem egyaránt, atyák és összeírtak,
együtt távozunk a templomból, hogy távollétemben a senazus akadálytalanul
tanacskozhasson.’ "Így a szicíliaiakat elbocsátották, Marcellus pedig a Capitoli¬
umra ment, hogy megkezdje a sorozást.