OCR Output

kikötőjébe. (3) Scipio itt kihajózta katonáit, majd útnak indult, egyesült fivére
seregével, és ettől kezdve egyetértésben, közös terv alapján viselték a háborút.

(4) Minthogy a karthágóiakat lekötötte a keltibérekkel való csatározás, a
rómaiak habozás nélkül átkeltek a Hiberuson, és anélkül, hogy ellenséggel ta¬
lálkoztak volna, Saguntumig nyomultak előre. Úgy hírlett ugyanis, hogy Han¬
nibal itt, a fellegvárban egy kis létszámú őrséggel őrizteti az egész Hispániából
összeszedett túszokat. (5) Hispánia összes népe hajlott a rómaiakkal való szö¬
vetségre, csak ez az egy zálog tartotta vissza őket, mert elpártolásukért gyerme¬
keik vérével lakoltak volna. (6) Ettől a köteléktől egyetlen ember szabadította
meg Hispániát inkább ravasz, mint becsületes tervével. Ez az ember pedig egy
előkelő saguntumi hispán volt, név szerint Abelux, eddig a punok hű alattvaló¬
ja. Most azonban - amilyen ingatag erkölcsűek általában a barbárok — a hadi¬
szerencsével hűsége is megváltozott. (7) Úgy vélte azonban, hogy ha nem szol¬
gáltat ki valamilyen nagy jelentőségű dolgot az ellenségnek, akkor ő is csak egy
újabb hitvány és alávaló szökevény lesz a szemükben. Azon töprengett hát,
hogyan tehetné a lehető legnagyobb szolgálatot új szövetségeseinek. (8) Végig¬
gondolva tehát minden lehetőséget, amit kezébe adhatott a szerencse, elsősorban
a túszok átadása foglalkoztatta, mert úgy gondolta, ez az a lépés, amellyel a
legbiztosabban megszerezheti a rómaiak számára Hispánia vezetőinek barátsá¬
gát. (9) De mivel jól tudta, hogy a foglyok őrei semmire sem lesznek hajlandó¬
ak parancsnokuk, Bostar utasítása nélkül, magát Bostart környékezte meg. (10)
Bostar a városon kívül, közvetlenül a tengerparton táborozott, hogy abból az
irányból elzárja a rómaiak elől az utat. Itt vonta őt félre Abelux, és felvilágosí¬
totta a helyzetről, mintha az semmit nem tudna: (11) A félelem mostanáig
kordában tartotta a hispánokat, mert a rómaiak messze voltak. Most azonban
már a Hiberuson innen áll a rómaiak tábora, mentsváraként és menedékhelye¬
ként mindazoknak, akik változást akarnak. Így hát azokat, akiket nem köt a
félelem, valami jótéteménnyel vagy szívességgel kellene megnyerni. (12) Bostar
csodálkozó kérdésére, hogy mi lehetne ez a váratlan, nagy ajándék, így válaszolt:
, Küldd vissza városukba a túszokat! (13) Ezért hálásak lesznek személyesen a
szülők, akiknek a legnagyobb a tekintélye népük körében, és hálás lesz az egész
nép is. (14) Mindenki szeretné, ha bíznának benne, és aki bebizonyítja, hogy
bízik a másikban, ezzel többnyire biztosítja magának a másik bizalmát. Magam¬
ra vállalom, hogy a túszokat visszajuttatom a hazájukba, hogy ezzel a cseleke¬
dettel is elősegítsem tervem sikerét, és ezt az eleve hálás szolgálatot, amennyire
csak tőlem telik, még hálásabbá tegyem."

(15) Miután meggyőzte a pun átlagnál jóval kevésbé ravasz parancsnokot,
éjjel titokban kiment az ellenséges előőrsökhöz. Itt találkozott a hispán segéd¬
csapatok néhány katonájával, akik Scipio elé vezették. (16) Előadta neki aján¬

89