Page 115 [115]
II4 MÁTÉ GÁBOR
mokban egy ízben arról szerezhetünk tudomást, hogy a művelet a fa elpusztításával
járt, a többi esetben nem említik a méz kinyerésének a módszerét. A tanúvallomások
nem térnek ki rá, de egyéb, gazdatiszti iratokból tudjuk, hogy a mézet az uradalmak
felvásárolták, és nem kételkedhetünk abban sem, hogy a méz a török világban is jól
értékesíthető termék volt. Gondoljunk csak a törökök sajátos táplálkozási szokása¬
ira, amiben az édes, mézzel készült ételeknek igen nagy szerepük volt. A vadászat,
az erdőhasználat és a mézgyűjtés tárgykörét szemrevételezve látható, hogy nem
igazolhatók a dolgozat első felében bemutatott szakirodalmi állítások a török alatti
nyomorúságos életkörülményeket illetően. Az értékesítési lehetőségeket megragadó,
a tájban élő és a táji adottságokat megragadó közösségekről beszélhetünk.
ÖSSZEGZÉS
A határperek környezetre vonatkozó adatait összegezve az országleírások, naplók,
misszionáriusi jelentéseknél árnyaltabb, ugyanakkor bizonyos szempontok alapján
azzal megegyező környezeti kép vázolható fel.
A vizsgált időszakban a legnagyobb változás feltehetően a víz által befolyásolt,
réti területeken történt. Noha a rétek használatáról a felszabadulás utáni évekből is
vannak adataink, mégiscsak ez az a térszín, ahol a legtöbb elpusztult objektummal
találkozunk. Falvak, malmok, malomárkok, patakokat kísérő utak (országos út is)
pusztultak el, és ezek megnehezítették a völgyekben való, és a völgyeken történő
áthaladást. Ezt méginkább akadályozták a malomárkok és -tavak elmocsarasodása
folytän kialakult pangövizek, tömeder-maradvänyok, a disznök ältal kifötört kätyök,
egerrel, füzzel benött vizenyős berkek. Ezek nagy száma és kiterjedése arról tanús¬
kodik, hogy a vízgazdálkodás a vizsgált időszakban alacsonyabb fokú volt, mint
korábban és ez az 1683—1686-os, majd az 1704—I711-es elnéptelenedés, pusztásodás
velejárója volt. Fontos utalnunk rá, hogy a török időkre vonatkozó visszaemlékezések
több esetben ennek ellentettjét adják vissza, vagyis ép és funkcionáló malmokról és
malomárkokról, művelt rétekről szólnak. Mindez nyomatékosítja, hogy a tájkiélés
rendje folyamatos változásban volt, ugyanakkor azt is leszűrhetjük belőle, hogy
a felszabadító harcok után sem volt teljes a pusztulás, de a falvak és objektumok
elpusztulása bizony a lakott völgytalpak, domboldalak romlását hozták.
1683-tól kezdődően erdősödés vette kezdetét, amit az 1710-es évektől intenzív
erdőirtás váltott fel. Összegezve az irtásra vonatkozó adatokat arra a következtetésre
juthatunk, hogy az erdők képe és állapota igen változatos volt. Egyes területek
sohasem erdősödtek be. Ahol huzamosabb ideig nem telepedtek le új lakók, illetve
kevesen voltak, erdősödés kezdődött. Ilyen volt például Kéthely környéke, ahol nagy,