Page 114 [114]
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA 113
vaddisznót — és nem farkasokat — ejtettek el. Ilyen farkasverem állt például Mocsolád
és Almás közötti határon, ahol a verem határjelként szolgált."" A puskás vadászatot
feltehetően a török elleni hadakozásból visszamaradt fegyverekkel űzték. A rácok
és a magyarok is önvédelemre berendezkedett életmódot alakítottak ki, de a fegy¬
veres férfiak a nagyobb, országrészen keresztülvonuló hadakhoz is csatlakoztak (a
magyarok a keresztény seregekhez és Rákóczi kurucaihoz)."" A zsákmányszerzésen
túl a szenvedély hajtotta a vadászokat, amire a megfogalmazásokból következtet¬
hetünk (vadászatot szerető ember lévén)."" A vadászatok rokoni és baráti szálak
mentén szerveződtek. A puskás vadászat módját tekintve cserkelő, azaz a vadat
kereső, lopakodó vadászatra, illetőleg leshelyről történő vadászatra is van adatunk.
Leggyakrabban „öreg vadakat” (nagyvadakat), özeket, szarvasokat, vaddisznökat
ejtettek el. Bármennyire is meglepő, a puskás paraszti vadászat szabad tevékenység
volt. Tolna megye pl. csak 1726-ban tiltotta (K. Balog 1978: 256) meg a fegyver¬
viselést, ami azt mutatja, hogy relatív vadbőség lehetett, illetőleg azt is, hogy a
közbiztonság és a közállapotok csak lassan terelődtek a feudalizmusról általában
gondolt mederbe. Mindazonáltal túlzónak, vagyis inkább egyoldalúnak kell tekin¬
tenünk azokat a kortárs elbeszéléseket, amelyek hatalmas vadkárokról, félelmetes
vadakról írnak és ezzel még szörnyűségesebbre festik a leromlott természeti és
társadalmi állapotokról alkotott képet. A telepesek őshazájában feltehetően jóval
korlátozottabb lehetőség nyílt csak a paraszti vadászatra, mert ott már a földesúr
jóval korábban kisajátította magának ezt a jogot.
Az erdei vadak élettere egybeesett a legeltetett jószág életterével, ezért — és a
kötetlen vadászat miatt — nem lehetett túlontúl sok vad. A mai analógiák szerint
a jószág fajtatulajdonságainak tisztán tartása miatt a szükséges és fontos a vad¬
állomány féken tartása és elkülönítése a házi sertésektől. A Száva melléki sertés¬
pásztorok például nagy gondot fordítanak a vad és a tenyésztett állatok (legalább
szaporodás idején) szétválasztására, hiszen a vadon élő sertés lassabban nő, húsa
más szerkezetű és ízű (Máté 2017b: 108). Azt kell tehát mondjuk, hogy a vadak
elszaporodása a határhasználat kötetlenségével, a vadászat szabadságával és az ex¬
tenzívebb, alapvetően erdei állattartáson alapuló gazdálkodással járt együtt. Ezt a
helyzetet azonban nem , visszaesett termelési színvonalként", hanem lehetőségként
élték meg a helyiek, például a diósberényi magyarok, akiknek az erdőségből egy
korabeli visszaemlékezés szerint nagy hasznuk származott (Galambos 1989: 201).
A vadméz gyűjtése is népszerű foglalatosság volt. Noha a tevékenységre igen sok
adat van, a gyűjtés menetét nem részletezik. A határleírás során jelzett dokumentu¬
18 MNL OL P 108. Rep. 92. cs. 557. f. X. 394. (1757)
19 Lásd peldäul: Mäte 2013b: 44.
„> MNL BML IV. ı. p. 3. VIII. 224. (1751)