Oldal 237 [237]
OCR
III. Tárgyak, ételek, növények 1. S6 A só legalább a 4. századtól kezdve szerepel a különféle liturgikus eljárásokban, elsősorban a keresztelésnél, amikor egy kis darabot a gyermekek szájába tettek (datio salis)." A mozzanat egyrészt a , bölcsesség szimbólumaként", másrészt az ördögi ártalmak távoltartásának eszközeként értelmeződött. Utóbbi a vízszentelési eljárások keretében megszentelt só (a) kapcsán egyértelműen meg is fogalmazódik, miszerint a só a gonosz elleni védekezés és azok kiűzésének eszköze, egy igazi , medicina". Szemgyógyító, fogfájás-csillapító és járványellenes hatása már a rómaiak körében ismert volt, és a Talmud is javasolja medicinális célzatú fogyasztását. A keresztény középkor ezeket a sóval kapcsolatos nézeteket — a betegségek démoni eredeztetése révén — további apotropeikus és gyógyító funkciókkal gazdagította, különös jelentőséget tulajdonítva a , közönséges" sóval szemben az egyházi rítus keretében megszentelt anyagnak. A sóval végzett csodás gyógyító eljárások nem csupán a szentek legendáriumaiban, hanem a népi gyakorlatban is fennmaradtak. A liturgikus könyvekben leggyakrabban a kereszteléskor és a vízszenteléskor használatos sószentelés rítusa szerepel. Esetenként ördögűzéskor és szemgyógyításra is használták." A sót mint a legelterjedtebb egyházi szentelmények egyikét a beteg állatok gyógyítására és az állatokra leselkedő veszélyek elhárítására egyaránt alkalmasnak tartották. A pannonhalmi kéziratos szertartáskönyvben szereplő benedikció (b) két orációt foglal magába. Az első arra kéri a , láthatatlan és olthatatlan" Istent, hogy áldása és megszentelése révén a só megízlelése nyújtson védelmet az állatok számára a betegségekkel és más bajokkal szemben. Utóbbi , bajokat" a második könyörgés részletezi, amelyben arra kérik a Mindenhatót, hogy a só révén óvja meg az állatokat a rablóktól, a vadállatoktól, a rühtől, a betegségtől, a " Franz szórványosan sokszor (pl. a vízszentelési eljárás részeként is) említi a só használatát, összefoglalóan viszont egy rövid fejezetben tárgyalja: Franz 1909, I. 221—229. A különféle sóáldásokhoz a mainzi rítusban: Reifenberg 1971—1972, II. 408—411. További középkori eljárások: Freisen 1898b, 3—4. Az ördögi és rontó támadásoktól való 106 megszabadulás érdekében történő , alternatív" áldást és exorcizmust közöl a nálunk is használt gyüjtemeny: MB 1685, 193-195. „Benedictio et exorcismus salis, super se ferendi pro liberatione ab incursu diabolico et malefico”. 236
