OCR Output

tása érdekében a pap vesszőket is szentelt, , hogy már azzal a házból ki űzzék, se¬
perjék, vagy is veszőzzék ki" az ördögöt." Ferenczi utasítása szerint a házat, az ab¬
lakot, a tűzhelyet és minden helyiséget kisöpörtek a szentelt vesszőkkel." A pap
emellett megáldott több görbe botot is, amivel az asszony hátát és fejét ütöget
ték." Feltűnő, hogy ezt a módszert is állítólag maga a megszállott javasolta: „a bo¬
tokkal pedig Katát vergettűk, melyre Kata azt mondotta, hogy az is igen hasznos
az ördög üzesre”.’”” Az exorcizmus sikerességét nem csupán efféle külső eszközök¬
kel igyekeztek biztosítani: az ördögűző plébános az asszony ételeit és italait is meg¬
áldotta." A köznépi tanúknak leginkább az tűnt föl, hogy Kata nem evett akár
mit.’ „Az ételben szerfelet válogatot, úgy hogy még Kata parancsolt belőlle."
, A hus ételt igen szerette Kata, mindent nem is ett, inkább mézes pogácsát, méh¬
sert ivot vagy mézes vizet.”” A gasztronómiai élvezetek mellé a test kényeztetése
is hozzájárult. Különféle növények, füvek megszentelése után azokból fürdőt készí
tettek," amely a kézikönyvek tanúsága szerint is démonűző hatással rendelkezhe¬
tett. Több szentgyörgyi tanú szerint , borban feresztették Katát."

A felsőbb egyházi körökben leginkább a templomszerek és főként az oltári¬
szentség helytelen felhasználása váltott ki felháborodást. A szentgyörgyi ördög¬

59 GYÉLI. 1. 8/1727. Csató Ferenc vallomása.

10 Csató Ferenc vallomása. Az ördögűző itt a , kisöprés" eliminatorikus (eltávolító) rítusát
alkalmazta, amely Heiler vallástenomenológiai felosztásában a szent cselekvések egyik
elterjedt, számos vallásból ismert formája. — Heiler 1961.

"8 GYÉL I. 1. 9/1727.

18 GYÉL I. 1. 8/1727. Csató Ferenc vallomása.

18 A Flagellum daemonum benedikciói között kenyéráldás, valamint bor és mindenféle

(közelebbről nem pontosított) ital megáldása valóban szerepel. — FD 1697, 182-188,

191-194, 207-211.

„A päternek is 6 parancsolt, hogy mit kellesék fözni, abban välogatot.” - GYELI. 1.

8/1727. Szekeres Andräs vallomäsa.

5 GYEL1. 1. 8/1727. Dobondi Andrásné vallomása.

16 GYÉL I. I. 8/1727. Ferencz György vallomása.

1 Csató Ferenc plébánosnak feltűnt, hogy még a fürdő összetételét is az asszony utasítá¬
sai szerint alakították ki: , Feresztések sok féle képpen voltanak, melyekre valo füveket
Katától hallottam kérdezni, hogy micsodások kivántatnak. Kata pedig specificált hol¬
mi füveket, melyeket mindgyárt kerestetet, es abbol fözetet nekie feredőt." — GYÉL I.

264

1. 8/1727.
15 Lásd például az egyik népszerű benedikciógyűjtemény fürdőáldását: MB 1685, 417¬
419.

19 GYÉLI. I. 8/1727. Ferencz György vallomása. , Borba is feresztetet". — GYÉL I. 1. 8/1727.
Csató Ferenc vallomása. , Én feresztettem másokkal meg borban Katát a ruházattyában
lévén más lepedőben ugy bé varrottuk, mind egy sákba, de a páter ben sem volt, en vet¬
keztettem s őltőztettem fel? — GYÉL I. 1. 8/1727. Dobondi Andrásné vallomása. A
Ferenczi szempontjából pozitív kicsengésű vallomás kizárólag a , borban feresztés" alkal¬
mára vonatkozott, az egyéb fürdőknél bizonyítható papi részvételre alább még kitérünk.

88