Az Udvari Kamara magyar tisztségviselői e 243
lehetőségekkel rendelkeztek, így a hivatali hierarchiában is eltérő pozíciókat
tudtak maguknak megszerezni." A következőkben az ő pályafutásuk össze¬
hasonlító elemzését végezzük el.
Származás és társadalmi állás
A natio Hungarica tagjai között az Udvari Kamarához való felvétel alapján
(a későbbi rangemelkedést egyelőre nem nézve) kilenc főnemesi, tizennyolc
nemesi és hat polgári származású tisztségviselőt azonosithatunk.*” A kor¬
mányszerv kollegiális vezető testületét jelentő tanácsosi pozíciókat kizárólag
nemesek és főnemesek tölthették be, de az ügyintézés szempontjából kulcs¬
fontosságú titkári tisztségen is túlnyomó többségben (a magyarok közül ki¬
zárólag) nemeseket találunk. A polgári vagy alacsonyabb társadalmi rétegből
származók számára a kamara kancelláriáján, kiadóhivatalán vagy irattárá¬
ban kínálkoztak (írnoki, fogalmazói, levéltárnoki) pozíciók.
A főnemesek számára az Udvari Kamaránál való érvényesülésre Mária
Terézia uralkodása alatt nyílt lehetőség. Az 1750-es évekig a kamara tanács¬
adó testületében más bécsi kormányszervhez hasonlóan külön csoportot al¬
kottak a főnemesi (Herrenstand) és a nemesi (Ritterstand) tanácsosok. Az
előbbi csoportban I. József és VI. Károly regnálása alatt nem találunk magyar
főnemest. 1745-ben Esterházy Ferenc és Vajay László voltak az elsők, akik ezt
a pozíciót a magyar főrendek közül elnyerhették. Ugyanakkor érdemes meg¬
jegyezni, hogy vizsgálati korszakhatárunk előtt néhány évvel, 1696-ban gróf
Esterházy Gábor (1673-1704) atipikus módon egyszerre nyert felvételt taná¬
csosi minőségben az Udvari Kamarához és a Magyar Kamarához, amelyben
apjának, herceg Esterházy Pál (1635-1713) nádornak a tekintélye és apósának,
gróf Otto Ehrenreich von Abensperg und Traun (1644-1715) alsó-ausztriai
tartományi marsallnak a befolyása is közrejátszhatott." Mária Terézia ural¬
kodása alatt viszont a magyar főnemesek kamarai alkalmazása nem egye¬
” Itt szeretném megköszönni Fazekas Istvánnak, hogy felhívta a figyelmemet egy lehetséges 34. Ma¬
gyar Királyságból származó hivatalnokra, Johann Baptist Morizra (Móricz János?), aki 1747-ben
Felsőbüki Nagy István mellett dolgozott irnokként. OStA FHKA AHK HFU Akten 1747. juin. 21. (Kt.
1801). Morizrél (Móricz) egyelőre annyit tudunk, hogy 1734-ben ülnökként került az Udvari Kama¬
rához, ahol Mária Terézia uralkodása alatt már kancellistaként dolgozott. OStA FHKA AHK HEO
Prot. 1734. Reg. (Bd. 1160. fol. 321r.) 1748-ban áthelyezték a Bánáti, Erdélyi és Illír Udvari Bizottság¬
hoz, majd az 1750-es évektől a Pénz- és Bányaügyi Udvari Kamaránál volt kancellista. Uo. 1748. Reg.
(Bd. 1217. fol. 153v.). Később fontosabb magyar hivatalnál nem került alkalmazásba. Elképzelhető,
hogy rokonságban állt a Magyar Udvari Kancelláriánál 1748-tól titkárként szolgáló Moritz (Móricz)
Andrással.
72 Az Udvari Kamara magyar tisztségviselőinek a névsorát lásd a függelék 4. tételében.
73 OStA FHKA AHK HFO Akten 1696. okt. 15. (Kt. 1552.). Wißgrill, 1795. II. 454-455.; Fallenbüchl,
1968. 255.