Page 248 [248]
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ?
nevessek, hogy egy pillanatra megszabadulhassak az emberi bálvány¬
imádástól.
A néző és a színész mindketten az emlékezet munkásai. Az emlé¬
kezetben prófécia van: feltáruló összefüggések, váratlan, szimfonikus
felvillanások, mintha egyetlen pontban a világmindenség minden eleme
egyszerre nyilvánulna meg előttünk, egyetlen villanásban. S akkor az
emlékezés ujjongó öröme fog el bennünket, és mindent újra játszik
előttünk: az emlékezés öröme mindent újra mozgásba lendít, a felisme¬
rés örömét adva. A görögben a kegyelem — xápiG —nagyon közel áll az
öröm — xapá — szóhoz. Új vízáradat. Tisztító eső, visszatérés az élethez:
vár a zene, hív a szó, minden igazi nyelv a jövőben létezik. Az idő a visz¬
szájára fordult. Most újra emlékezünk arra, hogy az első pillanat örök¬
ké tart.
Nem tudom, magyarul hogyan hangzik, de a franciában a kegyelem
szót inkább kerüli az ember... Várjuk a kegyelmet, de nem mondjuk ki
a szót, hívjuk, de sosem nevezzük néven. Nekem a kegyelem az örömhöz
kötődik. , A zenéhez." Az összhanghoz, a maguk teljességében megszó¬
laló hangokhoz, a megfelelő pillanathoz. Igazodás az időhöz: mintha
a kegyelem pillanataiban minden látható dolog most először születne
meg a szemünk előtt, és ott állna előttünk a mélységes időben elren¬
dezve, a lüktetésbe ágyazva, az igazi idő űzöttségében, mértékében és
végtelen mélységében. Mert létezik igazi idő. Ez az, amit a művészet
nekünk, dadogó gyermekeknek újra meg akar tanítani. A kegyelem
olykor megadatik nekünk, és a kellő időhöz igazít minket. A kellő idő
adottság, vagyis megadatik, és mi is odaadjuk magunkat neki. A szín¬
házban óvatosan és körültekintően minden nézőt - és minden színészt
is — befogadó állattá kell tennünk.
Egy előadásban a kegyelem olyan, mint a hirtelen jött eső, mint
amikor váratlanul felbukkan valami a természetből. A kegyelem — akár¬
csak az égen haladó felhők vagy az örvénylések a tóban — megfigyelhe¬
tő. Az előadás légző test, a megjelenőkből áll, lélegző szervezet, egy
állat... Egy nap ez az állat kifejlődik, és a színészek rájönnek, hogy
eddig nem is látták. És akkor egyszeriben mindent megértenek. És
a nézők hirtelen emlékeznek a darabra. A kegyelem felismerés.
+ 246 +