Page 247 [247]
s 2. SZ. MELLÉKLET *
játszik, hanem feltámadót, aki újra és újra, minduntalan áthalad a ha¬
lálon.
Dolgunk van a feltámadással, mert bennünk van: mert a testben
legbelül van valami, a szellem fordítottja, egy lélekzet, mely elhal, újra
megtelik, lélegzik. Mindig vissza kell térnünk ide, emlékezni rá, nem
feledni. A visszatérés visszatérése ez, a gondolat lüktetése, lelki érverés,
a lélekzet tagadása. Az élő metszéspontján, ütemesen verő szívünk lé¬
legző kohójának mélyén az idő lüktet. Ne feledkezzünk meg, soha ne
feledkezzünk meg az idő tagadásáról! Az előrevivő időről, a visszafor¬
dítható, a görcsös és görcsbe rándító, a lüktető és meg-megszakadó
időről, mely minden várakozásnak ellentmond: tud visszafelé haladni,
saját maga ellen fordulni, lépcsőket átugrani, az eltűnő időről, mely
a ritmusból kilépve, el-eltűnve, ki-kihagyva fokokat ugrik. A számok
fölött álló időről. A néző a színházban erre vár: hogy kizökkentsék az
időből. Egyre csak az üdvözítő, mámorító időre: a halálból az életbe
visszavezető időre vár.
Egy dodekanézoszi szigetről írok neked, elmerülve egy olyan nyelv¬
ben, amelyet nem ismerek: a görögben. Néha gyermeki vággyal szeret¬
nék gondolkozni ezen a nyelven, épp azért, mert nem ismerem. Mintha
olyan földön járnék, melyet kihúztak a talpam alól: negatív, magába
forduló nyelv ez, amely megtart (amikor néhány szót makogva érteni
kezd az ember), gondolkodásunkat az egyensúlytalanság felé viszi, sán¬
tikálva, hiszen haladni csak úgy lehet. Ez a nyelv arra int, hogy a szavak
többet tudnak nálunk, s hogy egy nap végérvényesen be kellene tiltani
az , elsajátítja a nyelvet" kifejezést, hiszen csakis ez a megfosztás, a ben¬
nünk lévő kihagyás, elfogyatkozás, alattunk a nyílás, a hiány és a sze¬
retet (vagyis a birtoklás ellentéte) adhatja meg a nyelvnek a megszólítás
erejét, a megjelenést és a beszéd metsző élét.
Azért megyek a színházba, hogy a rakoncátlan emberi állatot lássam,
aki a szavak hálójába kerülve a beszéddel szabadítja ki magát. Azt várom,
hogy a szemünk előtt a térbe íródjanak az emberi szó lenyomatai. Úgy
várom, hogy a színházba lépjek, mintha vidám börtönbe lépnék, vagy
cirkuszba, ahol embervadászatot mutatnak, mintha olyan helyre érkez¬
nék, ahol állati gondolatok íródnak a levegőbe, azért megyek, hogy
+ 245 +