OCR Output

+ A „SZENT” DRAMATURGIÄJA VALERE NOVARINA SZÍNHÁZÁBAN *

akihez az ima a darab végén szól, a színház Mestere, a néző"?"; vagy
másutt: , Minden biblikus dolog kontrasztként szolgál inkább, mint
szentsegtartökent””””. Az értelmezésében nagyon erősen érezhető, hogy
Novarina szövegeinek teológiai poétikai olvasata nehezen elfogadtat¬
ható a rendkívül szekuláris francia tudományos diskurzus számára.

A SZAKRÁLIS ÉS A SZENT

A zárt , szakrális" szó helyett Novarina a „szent”-et választja. Ha a szó
etimológiáját nézzük, a francia , saint" a latin sanctus-ból származik,
mely annyit tesz, szakrálissá, sérthetetlenné tett. Vagyis a szent álla¬
potát, a szentséget vallási rítus gyakorlása közben érhetjük el, ezzel
szemben a sacer (, sacré") egy kezdeti állapotot jelöl; ebben nincs dina¬
mika, továbbá helyre értették és a tabu fogalmával, az elzárttal volt
összefüggésben: szentet és átkozottat is jelenthetett. A szentnek erről
a dinamikájáról, a megnyílásról szól a Túla a szakrálison. Levél Sepsi
Enikőnek című írásában az író-rendező (a Párizsban megjelent Az egyes
szám negyedik személy című kötetében):

„A Biblia nyitány-szimfónia, a megnyílások szimfóniája: a Vörös-ten¬
geren való átkeléstől az arameusi ’effata’ szön keresztül, mellyel Jézus
azt mondja a süketnémänak?”*: nyilj meg!, egészen a le-leplezésig, mely
szö szerinti forditäsban az Apokalipszis cime”’#, A víz megnyílik, a kär¬
pit kettéhasad, a falak felemelkednek, és mint a könyvtekercs, összegön¬
gyölödnek az egek: mindaz, ami az embert az istenségtől elválasztotta,
áthágatik — és a legvégén a halál szörnyű gázlóján is átjutunk: a francia
»elmulas«?”” szó csodálatos módon jelzi, hogy ez egy átmenet.

271 Corvin: Résumé, in Valére Novarina: LActe inconnu, 235.

272 Corvin: Préface, 15.

273 Novarina itt a vak történeteként említi, de az effata egyetlen előfordulási helyén (Márk
7, 34) Jézus a süketnéma nyelvére helyezve kezét azt mondja: , effata", vagyis nyílj meg!

74 Apo-kaluptein (szó szerint , a lepel elhúzása") — A ford.

25 Trépas — A ford.

e 155 e