Page 116 [116]
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ?
a Phaedra-val tesz kivételt." Simone Weil egyetlen drâmäja, a Venise
sauvée a Saint-Réal abbé által 1674-ben publikált La Conjuration des
Espagnols contre la républigue de Venise (Spanyol összeesküvés a Ve¬
lencei Köztársaság ellen) alapján, Jób és Ézsaiás könyve verseinek re¬
miniszcenciáiból és a Szophoklész-tragédiák struktúráiból építkezik.
A Saint-Réal szövege által inspirált Otway angliai színházi adaptációja
után más művekből is, így például 1986-ban Hugo von Hoffmannsthal
Megmentett Velence című francia nyelvű alkotásából is készít adaptá¬
ciöt.!
Tragédiajahoz irott torténelmi jegyzetében Simone Weil kifejti
a dráma központi magját. Bedmár márki, Spanyolország velencei nagy¬
követe 1618-ban tervet készített, hogy Velencét összeesküvéssel a spa¬
nyol király kezére juttassa. Nagyköveti helyzetére való tekintettel hát¬
térben akart maradni, ezért Renaud-ra, egy előrehaladott korú francia
főúrra és Pierre-re, egy provence-i kalózra, hírhedt tengerészkapitány¬
ra bízta a terv végrehajtását, amelyet a Pünkösd előtti éjszakára tervez¬
tek. Jaffier, az egyik vezér, Pierre barátja, a város iránt érzett szánalom¬
ból elárulta az összeesküvést a Tízek Tanácsának, azzal a feltétellel,
hogy az összeesküvőknek megkegyelmeznek." Jaffier számára a város
a nem társadalmi, hanem isteni teremtés (, Cité, cela névogue pas du
social. Lenracinement est autre chose gue le social" — írja Weil a drá¬
mához írott bevezető, magyarázó jegyzeteiben."""). A város kapcsolat
188 Uo.
18 Andrée Mansau: L'écriture théâtrale de Venise sauvée, Cahiers Simone Weil, 1988.
jénius (2. sz.), 127-128.; Gustaw Herling-Grudzinski: Venise sauvée, Cahiers Simone
Weil, 1990. március, 1—2.
190 Simone Weil: Poèmes, suivis de Venise sauvée, Paris, Gallimard, 1968, 53. ,Le marquis
de Bedmar, ambassadeur d’Espagne à Venise, concut en 1618 un plan pour Venise au
pouvoir du roi d’Espagne (...), par conjuration. Voulant rester dans l'ombre, à cause
de sa situation d’ambassadeur, il confia l'exécution du plan à Renaud, seigneur français
d'un âge avancé, et à Pierre, pirate provençal, capitaine et marin réputé. (...) La nuit
choisie était celle d'avant la Pentecôte. Jaffier fit échouer la conjuration, dont il était
un des chefs, en la révélant au Conseil des Dix, par pitié pour la ville”
121 Uo., 44.
+ 114 +