egy új szintre, ahol képesek vagyunk felismerni, hogy az
önteltség jelen van bennünk, és a felismerés közelebb vezet
minket Istenhez. Ez a lélek tisztánlátása.
Az oroszok úgy hiszik, hogy a legnagyobb tisztaságra
könnyek által jutunk el, könnyek által, melyek valóban le¬
mosnak minket. Könnyeink elegyednek Krisztuséival, és
megtisztítják a lelket minden hozzá nem illő akadálytól.
A könnyek lemosnak minden belső ragaszkodást, ami hát¬
ráltatja a valódi lelki szegénységet.
A könnyeké egy másik út, amelyen keresztül eljutunk
Isten nagyszerű ajándékának, saját szabadságunknak a
megbecsüléséhez. Lelkünk, miután a könnyeink lemosták,
képes tisztán látni, hogy tényleg szabadok vagyunk, hogy
igent és nemet is mondhatunk Istenre. A pusztinyában ez
a küzdelem igen és nem között, ez a küzdelem Istennel a
százszorosára erősödik. Egy adott ponton az Istenre kimon¬
dott igenetek fel fog emészteni titeket. Csak egy pillanatra.
Ezeken a könnyeken és küzdelmeken keresztül valami végbe
fog menni megtisztult lelketekben. Olyanok lesztek majd,
mint aki meghalt. De ez nem tart sokáig. Visszatértek, és
azon a napon tudomást szereztek a csodáról. Döntöttetek
Isten mellett. Részetek lesz az igazi megszabadításban, me¬
lyet Isten azoknak tartogat, akik szeretik őt.
Az Úr időtlen idők óta ismer titeket. Megengedte, hogy
tüze bíborszínű galambként leereszkedjen rátok. Tüze fölöt¬
tetek lobog. Lassan haladtok fölfelé az ő hegyén, az Úr he¬
gyén. Ahhoz, hogy fölérjetek, keresztül kell mennetek Isten
szívén. Ahogy áthaladtok rajta, lángra kaptok, és vele együtt
hatalmas máglyává lesztek. A hegycsúcson égő tűzzé váltok.
Sokan látják ezt, és eljönnek, hogy kiderítsék, mi ez. Úgy¬
hogy ők is felmásznak a hegyre, eljutnak a pusztinyáitokhoz.