Page 121 [121]
PUSZTINYA
hogy misén vehetek részt. Hirtelen, anélkül, hogy bármit
is tennék, sírni kezdek. Miért sírok? Semmi sem késztet rá,
hogy sírjak. Semmilyen szerencsétlen vagy szomorú ese¬
mény nem történt a felébredésem és a templomba érke¬
zésem között. Mindez olyan spontán, mint a szellő. Csak
sírok — magam sem értem. Lehetetlen visszatartani a köny¬
nyeket. Próbáltam, de semmi sem segített. Lassan maguktól
elapadnak.
Utólag nem tudom, miért sírtam, mi indította el, és
mi állította meg a sírást. Viszont azt tudom, hogy Isten¬
től eredt. Valami történt a világban, ami Istent könnyekre
fakasztotta, és meghívott engem is a sírásra. Vagy talán én
voltam az, aki sírt, és meghívta őt. Ennek minden bizonnyal
Isten túláradó szentségéhez van köze, nem hozzám.
A könnyek lemossák a bűneimet és a világ bűneit. Nincs
ráhatásotok arra, amikor mindez lezajlik. Ha saját akaratból
vagy saját érzelmeitek folytán következik be, akkor a köny¬
nyek nem Istentől erednek. Azok valaki más könnyei, nem
Istené. Azok a saját könnyeitek. A pusztinyalakók inkább
hajlamosak Isten könnyeit hullatni, mert életük olyannyira
Isten köré összpontosul. A sírás, anélkül hogy tudnánk, mi¬
kor, hogyan vagy miért, mindig váratlanul tör föl. Egyszer
csak ott van.
Ez ismét visszavezet bennünket a lélek tisztánlátásához.
Ez a könnyek eredményezte tisztánlátás nem jelenti azt,
hogy mostantól a lélek bűntelen, és természetesen azt sem
jelenti, hogy szentek vagyunk. Pusztán annyit fejez ki, hogy
Isten a lelkemet megtisztította, és hogy képessé váltam felis¬
merni, ki vagyok, minden önteltségemmel, büszkeségemmel,
önfejűségemmel együtt. Nem jelenti azt, hogy holnap nem
leszünk önteltek, büszkék vagy önfejűek. Viszont elértünk
120