megajandékoztal az alvassal, most kérlek, adj szép almokat
is hozzá." Kedves álmaim voltak, és a következő nap imád¬
koztam. Felfrissültem. Képes voltam figyelni.
Látod, a pihenésnek is van egyfajta művészete. Ha Isten¬
nel vagy, nem kell kicsípni magad. Önmagad lehetsz. Em¬
lékezz, ő A-tól Z-ig mindent tud rólad a lábujjad hegyétől
a hajszálad végéig. Megpróbálni átverni az Urat azzal, hogy
valamilyen szerepet veszel fel, teljes oktalanság. A pusztinya
olyan hely, ahol elnyúlhatsz egy kicsit, mint egy adag ré¬
testészta. Ő mindent tud rólad. Beszélgess el vele, szundíts
egy kicsit, olvass valamennyit, menj ki, szemléld a füvet,
és mondd azt: , Milyen szépnek teremtetted a füvet." Vagy
, milyen csodálatos az eső". Ez olyasmi, amire képes vagy.
Nincs ebben semmi félelmetes.
Aki először vonul el egy vagy két napra a pusztinyába,
az bizonyos mértékű belső zajt fog megtapasztalni. Egyik
közösségi tagunk, aki először vonult el, visszatérve újságol¬
ta: , Hát hallod, szörnyű élmény volt. Tudod-e, mit történt
velem?" , Igen, azt hiszem, tudom — válaszoltam. — De azért
mondd el!" Ezt mesélte: , Az összes gondolatom, mint a légy,
zsongott belül. Azon járt az eszem, hogy meg kellene fol¬
tozni a farmerom, ki kellene gazolni a kertet. Mindenen
gondolkodtam, csak Istenen nem." „Ö, ez teljesen termé¬
szetes — mondtam. — A modern embernek hosszú időbe
telik összezárni értelme szárnyait és megnyitni szíve ajtaját."
Akik közületek egy vagy két napra pusztinyába vonul¬
nak, számotokra ez a dolog lényege: hogy összezárjátok ér¬
telmetek szárnyait. Ebben a nyugati civilizációban mindent
a fejeteken keresztül rostáltok meg. Annyira intellektuálisak
vagytok, telve mindenféle ismerettel.