a házban egy fölösleges szobátok vagy egy nagyobb kamrá¬
tok, az is megteszi.
Való igaz, a pusztaság lemeztelenítő. A pusztaság Ura
meg is fogja ezt tenni veletek. Való igaz, hogy ti is kísértést
fogtok szenvedni, mint ő. Szenvedni fogtok, ahogyan ő, de
eltölt majd titeket a nyugalom — Isten rendjének nyugalma.
Emlékezzetek arra, hogy a következők miatt vonultatok
el a pusztaságba:
Hogy böjtöljetek.
Hogy csöndben éljetek.
Hogy imádkozzatok.
Azért, hogy gyorsabban meghaljatok magatoknak,
hogy Krisztus hamarabb növekedhessék bennetek.
Azért is, hogy őt hamarabb adhassátok a világ¬
nak... Ennek a világnak, mely őrá éhezik.
Hogy engeszteljetek a saját magatok és mások bű¬
neiért.
Hogy imádkozzatok az emberiségért.
Hogy imádkozzatok a békéért.
Hogy imádkozzatok a missziókért és a keresztények
közti egységért az Egyetemes Anyaszentegyház¬
ban.
Hogy hamar szentté váljatok, olyanokká, aki igazság¬
ban és tettben szeretik Krisztust.
Hogy Krisztust kövessétek.
Hogy megmentsétek a saját és mások lelkét.
Hogy gyorsabban megtanuljátok teljesen alávetni
magatokat Istennek.
Már elég hosszan megvárakoztattuk Krisztust!
Fontoljátok meg ezeket a pontokat, szeretteim! Fontoljátok
meg, miért vonultok el oda, és készítsétek fel lelketeket az