OCR
26 27 28 29 képzést folytató intézmény nem került be). 2017-ben — azaz a Középiskola 2018-as számban -— már csak a legjobb gimnáziumok, illetve egyes szakmai versenyek eredményességi rangsora jelent meg a HVG lapszámaiban (HVG 2017). A következő évben a legjobb 25 szakgimnázium rangsorát a négy kötelező érettségi tantárgyból képzett intézményi főátlaga és a 10. évfolyamos kompetenciamérés szintén összevont mutatója, ezek egyszerű számtani átlaga adta. 2020-tól a szakképzésről nem jelent meg rangsor. A változások fő oka a szakképzés rendszerének jelentős és több lépésben történő markáns átalakítása, ami lényegében véget vetett a szektor itt vizsgált szempontok szerinti áttekinthetőségének. A szakképzési centrumok létrehozása eredményeképpen megszűnt az egy giga-intézménybe sorolt intézmények az önálló beazonosíthatósága (nem rendelkeztek OM-kóddal; az e melletti azonosíthatóságot lehetővé tevő feladatellátási hely több év után vált elérhetővé az adatbázisokban). A néhány év alatt többször is átalakuló középfokú intézményi struktúra, valamint az intézmények nevének és funkciójának átrendezése? is bonyolította a helyzetet. Ezzel párhuzamosan az is nyilvánvalóvá vált a szerkesztők számára, hogy a HVG különszám potenciális vevői kevéssé érdeklődnek a szakképzés iránt. A szakképzési centrumokban maradt kisszámú gimnáziumi egység 2020-ban tudott újra szerepelni a rangsorban, miután lehetővé vált, hogy az OM-kódot kiegészítő feladatellátási hely bekerüljön a kutatási adatbázisba. A legtöbbször és leglényegesebben a felsőoktatásba való bejutás eredményességének mutatója alakult át. Az első három évben a HVG Diploma különszámok felsőoktatási rangsora alapján készült a mutató. 2013-ban azt vizsgálták, hogy a középiskola felvételiző diákjainak hány százaléka jutott be a felsőoktatási rangsor első harminc karának valamelyikére. A következő két évben a középiskolából a különböző kedveltségű?" karokra történő bejutás aránya lett a rangsorképző mutató." Mivel mindkettőt több oldalról kritika érte, 2016-tól áttérés történt a felvi adatbázis közvetlen forrásának használatára ezért az új mutató a középiskolából felsőoktatásba felvett tanulók iskolai szintű felvételi átlagpontszáma lett.? Ez 2020-ig működött, 2021-ben viszont jogszabályváltozásra hivatkozvaa HVG nem A szakgimnáziumok létrehozásáról szerepelt ismertető és kritikai cikk is. (HVG 2019: 41-44.) Az utolsó szakgimnáziumi rangsor 2018-ban jelent meg (HVG 2020: 49.) A HVG Diploma különszámban szerepelt a hallgatók intézményük kedveltségére vonatkozó véleményét jelző mutató, a Felvi adatbázis alapján. Erről a tanulmánynak a felsőoktatási rangsorokról szóló fejezete szól részletesebben. Bővebben lásd: HVG 2013, 2014, 2015. Bövebben läsd: HVG 2016, 2017, 2018, 2019, 2020.