Oldal 47 [47]
Nemzeti diskurzus és néprajz + 45
alatt s mely időben laktak ott őseink, azt majd kikutatja a história!" A tár¬
gyak, különösképpen díszítettségük, ornamenseik már évszázadokon átívelő
forrásoknak s bizonyítékoknak számítanak. Huszka ezzel szakít első nagy
hatású könyve felfogásával, s egyre inkább elrugaszkodik tényleges tárgyi
adataitól. A népipari tárgyak formáit, díszítményeit több ezer éves régészeti
leletekkel veti össze azzal a céllal, hogy ebből egy valósággal örök nemzeti
stílus emlékeit hüvelyezze ki. Munkásságának nagy paradoxona, hogy épp
ezt a művét előzi meg igazi etnográfiai jellegű terepkutatása, ami egy új tárgyi
minőséget - a századforduló táján már népművészetként nevezett —, emléka¬
nyagot hoz felszínre, de amiből alig tesz közzé valamit. A székely ház (1895)
című munkáján s kisebb anyagközléseken kívül az átvizsgált etnográfiai anyag
elsüllyed, csak a hagyatékából lesz jóval később feltárható, miközben ő csak
az általa nyelvnek tekintett — ám kontextusukból kiszakított — ornamensekkel
foglalkozik, kedvenc motívumait az ősiséget idéző-sugalló fantázianevekkel
illeti. Miközben leírja, gondosan dokumentálja a népi készítésű, használatú
régies tárgyak díszítményeit, technikai kivitelét, azaz feltár egy addig isme¬
retlen tárgykultúrát és ízlésvilágot, olyan historizáló diskurzusba illeszti,
amely el is zárja ezt a tárgyi világot saját történetiségének kibontásától. A népi
formakincs így társadalmi, történeti hátterétől megtisztítva jut el egy széle¬
sebb művészeti s nemzeti diskurzusba.
Vésett pásztortülkök és az ostornyelek díszítményeit vizsgálva Herman
Ottót is hozzászól az ornamentika kérdéséhez. A Hunfalvy Pál jubileumát ün¬
neplő ülésen tartott előadásában a , pásztoremberek remeklését" a néplélek
megnyilvánulásának tartja, de egyúttal történeti összehasonlító elemzést követ.
Arra a következtetésre jut, hogy , tülkön, ostornyelen egy ősi magyar mester¬
ség, a szijártóság ékítménye virágzik és hozzájárulnak oly elemek is, a melyek
azonosak a magyar eredetű középkori ötvösműveken díszlőkkel". Jogosan
teszi fel a kérdést, hogyan jut ez utóbbiakhoz a faragó kanászember, különö¬
sen, hogy ezeket , nem sorolhatjuk az u. n. népközi alakzatokhoz". , Nem ter¬
mészetes-e az a föltevés — hangzik a meglepő válasz -, hogy ezek a formák
úgy élnek a nép lelkében, mint a népdal jellemző rythmusa?""" Ez a rejtélyes
föltevés arra mutat, hogy a természethistória szilárd talaján álló Hermant , a di¬
szítmény, az ékesítés módja és jelleme, mely sokszorosan a szót pótolja" szintén költői
elrugaszkodásra sarkallja - nem az évszázadok adatokkal nem követhető mé¬
lyére vezeti, hanem ,,a szellem megnyilvánulásának" " nem kevésbé követhe¬
"9 Huszka József: Magyar ornamentika. Bp., 1898. 16.; Ué: Tärgyi ethnographiänk éstôrténeti
vonatkozásai. Ethnographia 9 (1898) 41-62.
71 Herman 1892: i. m. 320.
72 To. 312. - kiemelés az eredetiben.