Oldal 47 [47]
OCR
Nemzeti diskurzus és néprajz + 45 alatt s mely időben laktak ott őseink, azt majd kikutatja a história!" A tárgyak, különösképpen díszítettségük, ornamenseik már évszázadokon átívelő forrásoknak s bizonyítékoknak számítanak. Huszka ezzel szakít első nagy hatású könyve felfogásával, s egyre inkább elrugaszkodik tényleges tárgyi adataitól. A népipari tárgyak formáit, díszítményeit több ezer éves régészeti leletekkel veti össze azzal a céllal, hogy ebből egy valósággal örök nemzeti stílus emlékeit hüvelyezze ki. Munkásságának nagy paradoxona, hogy épp ezt a művét előzi meg igazi etnográfiai jellegű terepkutatása, ami egy új tárgyi minőséget - a századforduló táján már népművészetként nevezett —, emlékanyagot hoz felszínre, de amiből alig tesz közzé valamit. A székely ház (1895) című munkáján s kisebb anyagközléseken kívül az átvizsgált etnográfiai anyag elsüllyed, csak a hagyatékából lesz jóval később feltárható, miközben ő csak az általa nyelvnek tekintett — ám kontextusukból kiszakított — ornamensekkel foglalkozik, kedvenc motívumait az ősiséget idéző-sugalló fantázianevekkel illeti. Miközben leírja, gondosan dokumentálja a népi készítésű, használatú régies tárgyak díszítményeit, technikai kivitelét, azaz feltár egy addig ismeretlen tárgykultúrát és ízlésvilágot, olyan historizáló diskurzusba illeszti, amely el is zárja ezt a tárgyi világot saját történetiségének kibontásától. A népi formakincs így társadalmi, történeti hátterétől megtisztítva jut el egy szélesebb művészeti s nemzeti diskurzusba. Vésett pásztortülkök és az ostornyelek díszítményeit vizsgálva Herman Ottót is hozzászól az ornamentika kérdéséhez. A Hunfalvy Pál jubileumát ünneplő ülésen tartott előadásában a , pásztoremberek remeklését" a néplélek megnyilvánulásának tartja, de egyúttal történeti összehasonlító elemzést követ. Arra a következtetésre jut, hogy , tülkön, ostornyelen egy ősi magyar mesterség, a szijártóság ékítménye virágzik és hozzájárulnak oly elemek is, a melyek azonosak a magyar eredetű középkori ötvösműveken díszlőkkel". Jogosan teszi fel a kérdést, hogyan jut ez utóbbiakhoz a faragó kanászember, különösen, hogy ezeket , nem sorolhatjuk az u. n. népközi alakzatokhoz". , Nem természetes-e az a föltevés — hangzik a meglepő válasz -, hogy ezek a formák úgy élnek a nép lelkében, mint a népdal jellemző rythmusa?""" Ez a rejtélyes föltevés arra mutat, hogy a természethistória szilárd talaján álló Hermant , a diszítmény, az ékesítés módja és jelleme, mely sokszorosan a szót pótolja" szintén költői elrugaszkodásra sarkallja - nem az évszázadok adatokkal nem követhető mélyére vezeti, hanem ,,a szellem megnyilvánulásának" " nem kevésbé követhe"9 Huszka József: Magyar ornamentika. Bp., 1898. 16.; Ué: Tärgyi ethnographiänk éstôrténeti vonatkozásai. Ethnographia 9 (1898) 41-62. 71 Herman 1892: i. m. 320. 72 To. 312. - kiemelés az eredetiben.
