OCR Output

I.1 A kutatás indokoltsága

tud be. A pozitív folyamatok között értékeli a magas genetikai értékű mező¬
gazdasági növény- és állatfajták megőrzését, viszont felhívja a figyelmet a
bioenergia-célú és az élelmiszercélú növénytermesztés közötti konfliktusokra.
A biológiai sokféleség védelme érdekében kiemeli az inváziós fajokkal szem¬
beni fellépésnek, valamint az élőhelyek megőrzésének a szükségességét.

Az NKPA általánosságban az: NKP3-hoz hasonló megállapításokat tartal¬
maz. Ugyanakkor az NKP4 már külön is foglalkozik a génerózióval, melynek
okaként a termesztésbe vont növények egyre szűkülő körét nevesíti. Hang¬
súlyozza a helyes mezőgazdasági gyakorlat szerepét és kikényszerítésének
szükségességét a mezőgazdaság talajra és vizekre gyakorolt negatív hatásainak
elkerülésében. Megállapítja, hogy a mezőgazdasági támogatások jelentős
mértékben hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez a Natura 2000
területeken. Továbbá megfogalmazódik az ökoszisztéma-szolgáltatások fi¬
gyelembevétele iránti igény.

Az NKP5-ben hangsülyt kap a szemleletvältäshoz szükséges eszközök
megnevezése. Ennek egyik fontos eleme a mezőgazdaság tájképformálásának
felismerése és kedvező irányú megváltoztatása, melynek eszközeként a ta¬
nácsadó hálózatot nevesíti. Az NKP5 pozitív eredményként értékeli a mező¬
gazdaság félig természetes élőhelyek fenntartásában betöltött szerepét, valamint
a környezeti szempontokat figyelembe vevő mezőgazdasági tevékenységek
terjedését. Pozitív példaként említi a vizes élőhelyek megóvását, a másod¬
vetéseket, a környezetkímélő gazdálkodási módokat is, ugyanakkor negatív
példaként sorolja fel— többek között — a szántóföldi monokultúrát, a hullámtéri
intenzív gazdálkodást, a talajtakarás elmaradását. Hangsúlyozza a talajdeg¬
radációs folyamatok, különösen a talajerózió megállításában a megfelelő ta¬
lajművelés és talajtakarás szerepét. Fontos előrelépésként értékelhető, hogy
kiemelést nyert a termőtalajok biológiai életének jelentősége és annak össze¬
kapcsoläsa az élelmiszer- és takarmäny-alapanyagok beltartalmäval. Végül
kiemelt helyet kapott az öntözéses gazdálkodás is, melyben a klimatikus
viszonyok változása miatt elengedhetetlen az alkalmazkodás, s annak részeként
a megfelelő művelési ág és fajták kiválasztása, a vízmegtartó művelési módok
elterjesztése.

Az NKP5 elismeri és kiemeli az élőhelyek éghajlat-szabályozásban betöltött
szerepét, valamint a természet állapota és az ökoszisztéma-szolgáltatás nyúj¬
tására való képessége közötti szoros kapcsolatot, melyben kulcstényezőnek
számít az ökoszisztémák fragmentáltságának mértéke. Az élőhelyvédelmet
nem szűkíti le a természetvédelmi oltalom alatt álló területek védelmére, ami
jelentős elmozdulás a természeti értékek védelme szempontjából. Az NKP is
megerősíti, hogy a mezőgazdasági támogatások céljai között szerepel többek
között az élőhelyek — a vizes élőhelyek — helyreállítása is.

A mezőgazdaság okozta negatív hatásokat az Országos Vízügyi Igazgatóság
(OVF) által készített és a Kormány által a 2010-ben elfogadott vízgyűjtő-gaz¬
dálkodási terv (VG1T1), valamint a terv végrehajtásáról, felülvizsgálatáról

17