OCR Output

Az olvasmányok változása a Magyar Királyságban és Erdélyben

(1600-1679) elete nem lehetett könnyű, hiszen a Helvét Konföderációban katolikus
világot fenntartani nem kevés feladatot nyújtó munka volt. A fribourgi jezsuita, aki
a Mária-kegyhelyéről híres brabanti Halle-ban, később Münchenben, majd Regens¬
burgban volt az erkölcsteológia tanára (a jezsuita kollégiumokban), Blaise Pascal vi¬
tapartnere volt. Lakatos Istvánnak azonban egy kevéssé vitázó, mint rendszeres er¬
kölcsteológiai munkája volt meg, az egyébként közismert „Thesaurus indulgentiarum”.
Ebből a műből is látszik azonban, hogy Gobat a janzenizmusnak a társadalomra és az
egyén kötelezettségeire vonatkozó nézeteit kritizálta főképpen, kevéssé a személyes
vallásosságra és a kegyességre vonatkozókat. Megjegyzendő, hogy Gobat felettesei őt
magát is azzal vádolták, hogy túl megengedő Pascal nézeteivel kapcsolatosan.

Bizonyára további példák bevonásával mélyebben lehetne elemezni Lakatos István
teológiai műveltségét, azonban fontosabbnak vélem annak jelzését, hogy az egyházi
hivatalt is viselt plébános történeti és jogi ismeretekre is hangsúlyt fektetett. A jogot
persze nem elméletileg művelte, ennek megfelelően ilyen tárgyú könyvei nem szá¬
mosak, inkább gyakorlatra irányulók. A , Justinianus" tétel a könyvjegyzéken egy¬
ertelmüen a joggyüjtemenyt szerkeszt(et)ö csäszärra utal, nem tudjuk, szöveg vagy
kommentár-e. A kéziratos processus juris lehet a maga számára készített eljárási vázlat,
vagy valakitől kapta munkája segítésére. Werbőczy István (1458-1541) Hármaskönyve
nem tudni, latinul (Tripartitum juris) vagy magyar összefoglalásban volt meg neki, per
, Werbőczy" említi. Az sem meglepő, hogy az erdélyi alapvető törvények gyűjteménye
(Approbatae constitutiones Transylvaniae) is konyvtaranak részét képezi.

Történeti műveltségéről annyit láthatunk, hogy az egyetemes egyhäztörtenetböl
birtokolta Sulpicius Severus (363 körül-425 körül) Historia sacra cimü vilägtörtene¬
tet, a jubileumi esztendökkor rendre kiadott Mirabilia urbis Romaet,* és az Annales
ecclesiastici nem tudjuk, hány és melyik kötetét. Utóbbi a domonkos szerzetes, a len¬
gyel történetíró Abraham Bzowski (Bzovius, 1567-1637) munkája. A könyvjegyzé¬
ken csak ennyi áll: , 4Abörabamus Bzovius". Ezek mellett megvett egy Lengyel Királyság
történetet, de csak így említi , Orbis polonorum". Sok szerző, többféle cím elképzelhető
(Poloniae descriptio, Origo Polonorum stb.) akkor, amikor ezt azonosítani szeretnénk.

A magyar történelemről szóló kéziratai és könyvei, sajnos, azonosíthatatlan mó¬
don, csak mint , magyar história" említődnek, esetleg annyit megmond, , a régi ma¬
gyarok bejöveteléről". Az egyetlen azonosítható történeti tétel az, amelyet , Symbolum
10 reginarum” címmel említ. Ez Elias Berger (1562-1644) magyar kirälyi udvari
törtenetirö müve, Symbolum sacrum et augustum decem reginarum Hungariae politice et
historice expositum, Viennae, 1637.

Összességében Lakatos István könyvtárában roppant nagy a jezsuita szerzők ará¬
nya. Előfordulnak domonkosok, néhány bencés, de feltűnően kevés — Erdély egy¬
háztörténetére gondolva, különösen — a ferences szerző. Még a szenvedéstörténettel
kapcsolatos vagy aszketikus irodalomban is. Bizonyosan összefügg ez azzal, hogy

35 Példaul: Vicenza, Johannes Renensis, 1473; Roma, Antonius Bladus, 1550.

70