Oldal 67 [67]
Az olvasmányok változása a Magyar Királyságban és Erdélyben
vélhetően azonos az előzővel (lehetett az egyik az 1676-os, a másik az 1681-es kiadás),
és egy , Cantionale Scepusiense", ami leginkább a jezsuita Szőlősy Benedek (1609—1656)
lőcsei énekeskönyve lehet."
A plébános napi teendőinek ellátásához szüksége volt alapvető kézikönyvekre.
Ezek sorát kezdjük azzal, miből tudhatta meg, hogy főpásztora az egyházlátoga¬
tás kérdőpontjait milyen elvekre alapozva fogalmazta meg a vizitátor személynek.
A könyvjegyzéken a , Scrutinum sacerdotale” egy ilyen munkát takar. Nagy valöszi¬
nűséggel Fabio Incarnato (XVI-XVII. század fordulója) nápolyi világi pap munká¬
ja, amelynek tizenkilenc latin kiadását találtunk a további huszonöt olasz és francia
mellett. A gyóntatáshoz és a penitencia kiszabásához nyújtott elméleti segítséget a
„Compendium Navarrhi" (ahogy Lakatos lejegyezte). A szerzője a navarrai teológus,
kánonjogász — egyébként a pénzügyi közgazdasági gondolkodás egyik előfutára —
Martin de Azpilcueta (1491-1586). A „Compendium de matrimonio” a häzassägot elö¬
készítő beszélgetésekhez, az esketésekhez, az esetleges vegyes házassági kérelmek
elbírálásához nyújtott támogatást. Vélhetően a spanyol jezsuita, Francisco Suárez
(1548-1617) müve, mert az 6 művét adták ki legtöbbször azokon a helyeken, ahon¬
nan Lakatosnak a legtöbb könyve volt (Köln, Velence, Augsburg, Antwerpen, Bécs).
Rendtärsa, Thomas Sanchez (1550-1610) is irt ilyen müvet, azonban öt leginkäbb
spanyol és francia területeken adták ki (igaz, esetenként az előbb felsorolt helyeken
is). A „Manuale parochorum” cim minden bizonnyal a benc&s känonjogäsz, Ludwig
Engel (11694) műve, amely egészen a XIX. század közepéig megvolt szinte minden
plébánián a Magyar Királyságban is.
Lakatos könyvgyűjteményében több könyv is meglepő módon van jelen. A jellem¬
zően a gyakorlati teológiai munkákra, és biztosan a plébánosi gyakorlatra koncent¬
ráló pap sokkal mélyebb olvasottsággal bírt, mint ahogy az kortársairól vagy akár
közel-kortárs pályatársairól kiderül. Ezért meglepő számomra, hogy Lakatos az egy¬
házatyák seregéből csak Aurelius Augustinus (354—430) nevét említi, amely említés
alapján nem tudjuk, melyik művét szerezte meg. A könyvtár szellemiségéhez főként a
szentté avatott tudós valamely szentírás-magyarázata vagy a vallomásai illik.
A könyvtárban jelenlévő aszketikai művekről, szenvedéstörténetekről beszélve
először a XV. századi, leginkább Ihomas a Kempis (1380 körül-1471 körül) szerzői
affiliációjával ismert szövegegyüttest, az Imitatio Christit kell említeni. Már a kézira¬
tos könyvkiadás korában is népszerű volt, 1700-ig közel három és félezer nyomtatott
kiadása ismert, a legtöbb európai nyelvre fordították." Lakatos egy könyvét így je¬
löli: „Pium vade mecum”. Ha 6 egy évszázaddal később élt volna, több, a Mária-kul¬
tuszhoz kötődő kiadványt tudnánk említeni, mint lehetséges azonosítását ennek a té¬
telnek. A XVII. század végéig azonban felvethető Tobias Christianus (XVII. század)
műve, amely az elzászi Molsheimben 1670-ben jelent meg először (Vade mecum, sive
3°7 Hubert Gabriella javaslata a feloldásra. RMNy 2381.
308 Tmitatio Christi 2011.
65