szikár objektivitásra. Magukba kívánják szívni az európai hagyomány¬
ból a még ma is termékenynek tekintett, változatlanul érvényes böl¬
cseleti hozadékot, és tágabb kontextusukban sokat köszönhetnek a
kortárs politikafilozófiai gondolkodás úgynevezett , teológiai fordula¬
tának", amivel ellenállnak az egyházi teologizálásnak. Teologizálónak
tekintek minden olyan olvasatot, amely vagy egy rendszeres, hézag¬
mentes, sőt totális értelmezésre törekszik, interpretációit egy virtuális
rendszerbe helyezi bele, amelynek nincs stílusa, mivel annyira bizonyos
a dolgában; vagy amelyik puszta nyelvjáték, amely nem ismeri a köl¬
tőiséget, amelynek nincs érzéke a bibliai szövegeket átszövő ellent¬
mondások és paradoxonok elfogadásához, amely nem számol azzal,
hogy a szent írások nem , gondolatok könyvelhető tárháza", hanem
mindenekelőtt egy személy, aki maga az , út, az igazság és az élet?
(Jn 14,6). A teológia ezért kulturális és fideista változatában hajlamos
arra, hogy klerikális legyen, hogy avítt gondolatokká silányítsa az Írás
eleven beszédét, sőt többnyire Isten szükségtelen apológiájává is, ha
nem éppen hollywoodi mesévé.
Minden szöveg - akár költői vagy filozófiai eszmefuttatás — viszo¬
nyul a Bibliához, jól vagy rosszul, igenlően vagy tagadólag, és ezért
viszonyítható is hozzá. A mottószerű alfejezetcímmel kiemelt idézetek
értelmezéséhez ebben a tágabb értelemben is kapcsolódnak képzőmű¬
vészeti alkotások, nem illusztrációként, hanem a szó médiumától eltérő,
szuverén médiumként. Szó és kép kölcsönhatásba lép egymással azál¬
tal, hogy mindegyik másként beszél el. Amiképpen a bibliai szöveg
kulturális alapját képezi a narratíváihoz kapcsolódó képi ábrázolá¬
soknak, azonképpen a művészi imagináció vizuális megjelenítései is
rávilágíthatnak valamire, amit a szöveges narratíva nem tud kifejezésre
juttatni, vagy éppenséggel elrejtett, sőt ezt az elrejtettet autentikusan
ki is egészítheti.
A kötet nyelvi megformálásakor a közérthetőségre törekedtem.
Az olvasót a jelzett hivatkozásokon túl orientálják a jegyzetek is, ame¬
lyek kitérnek a részletesen bemutatott tizenegy gondolkodó írásos
hagyatékára, és felvillantják azokat az impulzusokat, amelyek az esszék
hagyománykritikai gondolkodását formálták, továbbá a gondolkodás¬
történeti törésvonalakat is, amelyek mentén egyaránt megkérdőjelezhető
az európai kultúra katolikus megkeresztelése és a protestantizmusnak
a hellén elem szabadságát ignoráló szűklátókörűsége. Azok az olvasók,