hogy milyen portfóliót választ. Íme egy illusztráció az éghajlatvál¬
tozás-gazdaságtannal foglalkozó tanulmányokból vett adatokkal:
Tegyük fel, hogy a befektető az egy főre jutó fogyasztás növeke¬
dését 1,390-ra várja meghatározatlan számú éven át. A Nordhaus
(1994) és Stern (2006; 2015) által választott értékek, az elvárt etikai
paraméterek miatt, két nagyon különböző fogyasztási diszkontrá¬
tát eredményeztek: Nordhausnál ez évente 4,390, Sternnél évente
1,4096.95
Egyszerű számítással belátható, hogy a fogyasztás marginális
egysége súlyozása 51 év múlva feleződik meg Sternnél, illetve 17 év
múlva Nordhausnál. A választott fogyasztási diszkontráták közötti
eltérés bizonyos mértékben magyarázza a szerzők közötti vélemény¬
különbséget a globális éghajlatváltozás miatti sürgősség tekinteté¬
ben. Nordhaus éves 4,390-a talán nem tűnik nagyon másnak, mint
Stern 1,490-a, azonban a valóságban sokkal nagyobb, ha a hosszú
távú közgazdaságtanban alkalmazzuk. Hogy mennyivel nagyobb,
az abból látszik, hogy egy kis fogyasztásveszteség jelenértéke 100 év
múlva, évi 4,390-kal diszkontálva 17-szer kisebb, mint ugyanennek
a fogyasztäsi vesztesegnek a jelenerteke Evi 1,4%-kal diszkontälva.
A tanulsäg banälis: ha hosszü az idöhorizont, akkor a fogyasztäsi
diszkontráták apró különbsége is nagy eltéréseket eredményezhet
a költség-haszon elemzés üzenetében.
Drupp és társai (2018) egy olyan felmérés eredményeiről szá¬
moltak be, amelyben közgazdászokat kérdeztek, hogy véleményük
szerint milyen ráta lenne megfelelő a befektetési projektek disz¬
kontäläsähoz. Mig a välaszadök 30%-a a Stern-fele 1,4%-ot vagy
annál alacsonyabb értéket javasolt, csak 996 ajánlotta a Nordhaus
által megállapított 4,596-ot vagy ennél magasabbat, és 6190 köz¬
tes álláspontot vett fel. A szerzők arról is beszámoltak, hogy a
közgazdászok között e téren sokkal kisebb a véleménykülönbség,
mint ahogy a diszkontálás szakirodalmából kiindulva gondolnánk.
A közgazdäszok 90%-a 1-3%-os diszkonträtät elfogadhatönak tart
a hosszú távú állami projektek esetében.