Oldal 170 [170]
OCR
PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN magatartásformáját kinagyító, steril közeg, laboratóriumi tér, középpontja pedig a térbe zárt tér: a bebörtönzött vagy börtönként funkcionáló emberi test. A körülhatárolt laboratóriumi terek felőrlik a szereplők érintetlenségét, felszámolja a színészek és nézők testi távolságtartását: a színészek intenzív testi jelenléte, az általuk átélt energiák, érzékelhetővé válnak minden jelenlevő számára. A különböző helyszíneket létrehozó színterek — rendezőtől függetlenül — egyszerű, puritán környezetet teremtenek, minimális díszlettel. A laboratóriumi térben való létezés felszámolja a szereplők integritását, emlékeiket felnagyítja, és lépésről lépésre érvényteleníti számukra a külvilágban zajló eseményeket. Az emberi életet meghaladó transzcendens tér a dc$jámaszövegekben és a rendezésekben megjelenő utalásoknak köszönhetően egyre erőteljesebben szüremlik az előadásokba. A szökésben szövegszinten megjelenő feltámadásvágy, az utolsó ítéletet elővetítő rögtönítélő bíróság és Mária színpadra lépése, valamint az előadás végén fényben úszó színtér és a fogvatartottak üres helye azt sugallja, hogy a foglyok valóban elnyerték a vágyott szabadságot. BÁTYUS: Golyó. Az dukál nekünk, barátom. Eljátssza. Megállni a fal előtt, bátran visszautasítani a szembekötősdit, és a kivégzők szemébe nézni... Így van megírva a könyvekben... Nem vagyunk mi lócsiszárok, Angyal! / BÁTYUS: csitítja. Húsvét hajnalán...! Ha ad egy esélyt a feltámadásra, akkor a kivégzésnek legalább legyen köze a kánonokhoz. Ordítozva veri az ajtót. Követelem, hogy járjanak el a kánonok szerint. Kereszthalált. Követelem a kereszthalált."? A színészek és nézők összezártságának eredményeként a befogadók a felmutatott fogságeseményt sajátjukként élhetik át, valamint felismerhetik azt, hogy a zárt (fizikai vagy mentális) teret számukra is az Istennel való kapcsolat tudja a szabadság nyitott terévé alakítani. A különféle zárkák helyszínei a szereplők számára az Istennel való dialógus és a szcenika utalásai hatására nyitott térré válhatnak, a végtelen szabadság lehetőségét villantja fel a foglyoknak. A szökés cellatere Patkó rendezésében szintén a szűkösség érzetét kelti: a szereplők alig férnek el a keskeny deszkapallón, kerülgetik egymást, miközben ide-oda rakosgatják a börtön egyetlen tárgyait, a szalmazsákokat. A színpadra lépő Bíró Mária a nyitójelenetben Angyal kötél általi halálát szabja ki büntetésként. Angyal egy rögtönítélő bíróság előtt áll. Az utolsó ítélet szituációja minden Visky-dráma közös vonása: a laboratóriumi körülmények közé zárt életek nemcsak Isten, de a is crucial. The performance commences with this joint act of being locked in, and finishes with an equally communal exit or liberation, the latter being also symbolic of an act of doing justice.” Komporaly (ed.): Andras Visky’s Barrack Dramaturgy, 36. 42 Visky: A szökés, 18. s" 168 "
