OCR Output

PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN

férfiak szárnyakkal a kiskirály (Oleg Zsukovszkij) harminchárom éven át tartó
útjának stációit és az űrkutatás jeleneteit egymással váltakozva mutatja be. A több
szálon futó passiójáték állomásai az előadás során mindig harmóniába kerülnek
egymással: a király lova, Ványka (4. kép), épp a világháború kitörésével egy időben
hal meg, míg a kiskirály gályarabságot vállal másokért, több száz ember esik ál¬
dozatul a Sztálin és Hruscsov (Mercs János) által elrendelt könyörtelen kísérlete¬
zésnek. Az előadásban futó két szenvedéstörténeti szál végül összeér: a színházi
előadás során a képeket és (homok)festményeket létrehozó festőművész, kilépve
addig alakított szerepéből, maga is a negyedik király történetét éneklő narrátor¬
rá válik, hídként jelenik meg az Istent meghaladni vágyó és az Istent megérinteni
vágyó emberi magatartásformák között. A Mesés férfiak szárnyakkal szereplői
minduntalan az űr felé törekszenek, az ismeretlen birtokba vételének vágya hajt¬
ja őket, valamint az a szélsőségekbe csapó motiváció, hogy elsők legyenek a sztra¬
toszféra meghódításában. Míg a szovjet űrkutatás a fizikai magasságok titkainak
feltárására irányul, a negyedik király Krisztus nyomaiba ered, hogy megismerje
és megértse az ő országának titkait. E két ellentétes törekvés (az űr meghódításá¬
ra készülő ember és az égből földre szálló Isten) dialogikus egybefonódása hatá¬
rozza meg az előadás feszes dinamikáját. A mű kétszintes alkotás: a gőg és a
törtetés, amásik ember és Isten legyőzésének vágya mellett jelenvalóvá válik egy
olyan ember életútja is, aki a tiszta erkölcsi értékek megélését tűzte célul maga
elé, és Krisztus közelébe szeretne érni. A két ellentétes világszemlélet párhuza¬
mának köszönhetően az előadás végig fenntartja az Istent meghaladni vagy
megérinteni akarás feszültségét. A több órás előadás centruma az utolsó jelenet,
amelyben a tér közepén helyet foglaló Krisztus-ikon kerül fókuszba, és a szovjet
társadalom, valamint a negyedik király minden küzdelme ennek az ikonnak a
terébe helyeződik. Ennek az ikonnak a centrális ereje az, amely maga köré hívja
a színdarab különböző részleteit, és egy emberfeletti létsík szférájába tereli azokat.
Bár a Vidnyánszky által rendezett Mesés férfiak szárnyakkal nem hagyományos
értelemben vett misztériumjáték, mégis ekként értelmezhető. A negyedik király
legendája énekhangon csendül fel az előadásban, a Golgota színpadterében, ahol
a kiskirály istenkeresése, az emberi szenvedés és küzdelem, valamint az újszövet¬
ségi történet összefonódik. A színpadtér középpontja nem Gagarin űrhajója,
hanem az az előadás során homokból megfestett ikon, amely Krisztus keresztjét
ábrázolja. A színpadon megjelenő Krisztus-utalás, a homokból megfestett kereszt
és a Lénárd Ödön által megírt és az előadás során énekelt legenda Golgotára vo¬
natkozó sorai egészen más értelmezési síkra terelik az előadásban addig felvillan¬
tott emberi küzdelmeket. A szovjet társadalom erőfeszítései az űrbe jutásért, a
diktatúra által megölt emberek, valamint a kiskirály egy életen át tartó keresése
az előadás végén Krisztus kereszthalála által kap új jelentést.

s 148 "