A - A, A LITURGIKUS SZÍNHÁZ TESTBE ÍRÓDÓ NYOMAI
tompításával az emberi test kirekeszti magát a valóságos létezés teréből, és egy
idő által körülhatárolt materiális barakkba helyezi önmagát. A másik ember vagy
Isten létezését a szubjektum csak a saját teste által tapasztalhatja meg, a másik
(ember vagy Isten) befogadása — amennyiben ez nem valamiféle presszió hatá¬
sára történik — az idő felfüggesztésének, valamint a test teljességének átélése, az
emberi identitás meghatározó eleme is. A Pornó című előadás szereplőit idézve:
,- Melyik forradalomra gondolsz? / — Én csak egyetlenegyről tudok. Arról, ami¬
kor a testem fölszabadult az idő súlya alól és tőlem függetlenül örült önmagá¬
nak,”385
A női test Visky alkotásaiban - és a Halotti pompában is — a gyermekhez való
viszony különböző aspektusaiból mutatkozik meg. A gyermekvárás, a gyermek
elvesztése, az árva gyermek vagy a gyermeknélküliség szintén Krisztus-motívu¬
mok: a megtestesülés, Krisztus kisgyermekként való érkezésének szimbólumai."
Amennyiben a születendő vagy meg nem született gyermek, valamint az erősza¬
kot ätelö ember imitatio Christikent villan fel a liturgikus színház előadásaiban,
a néző számára értelmet nyerhet saját testének problematikussága: szembesülhet
az Istentől születés, az Istenből származás és a benne való lét lehetőségével. A
Krisztus-történetre való ráismeréssel visszahelyezheti valóságos létezésből ki¬
mozdult testét annak időtlen valóságába. , A — a. Ez minden művészet alapkép¬
lete"?§7 — írja Pilinszky a naplójegyzeteiben. Az előadások által felidézett kollek¬
tív mítosz a jelenlevő emberi testek jelen idejébe helyeződhet, kérdőre vonhatja
önmagukról kialakult (test)kepüket. Märtonffy irja Pilinszkyröl, hogy
[a] lirikus az iräst egy, a Krisztus-követes eszmenyeböl levezetett s a személyiség egé¬
szének ätformäläsät celzö program részeként fogja fel, amelyben az írás és a test mé¬
diuma szoros kölcsönösségben hivatott teljesíteni közvetítő feladatát: az én kenotikus
leépítését és maradéktalan átengedését a transzcendens teremtő működésének.
A megpróbáltatásokat átélt szubjektum Visky-műveiben az élet folytathatóságá¬
nak különféle módjait keresi. Pornó, Caravaggio, Teréz anya, a tanítványok:
misztikusok. Woodruff Caravaggio-rendezése a szentség fogalmának dekonst¬
rukcióját célozza meg, ugyanakkor kiemeli a festő istenkeresésének feszültsége¬
it, szakralitással átitatott képeinek sikereit. Az előadás egyaránt mutatja fel a
Krisztus által alapított Egyház gyengeségeit és az istenkereső festő személyisé¬
gének disszonáns megnyilatkozásait. Pornó szétosztja tehetségét az éhező
385 Visky: Ki innen, 83.
386 Az [Ige testté lett, és köztünk lakott." Jn 1, 14
387 Pilinszky: Naplók, töredékek, 116.
388 Mártonffy: Biblikus hagyomány,196.