Oldal 85 [85]
OCR
A METAFORA LITURGIÁJA színpadi ábrázolása. Meglátásom szerint a Visky által írt drámák jelenetsorrendje változtatható, teljesen mindegy, hogy az előadások egyes epizódjai milyen sorrendben követik egymást. Az időbeliség egyetemessége miatt a jelenetek a színpadon is felcserélhetőek egymással. A Caravaggio terminalban tetten érhető montázshasználat Woodruff rendezésében a színpadképek egymás utáni váltakoztatásában is megjelenik. A dráma szövege szerint Caravaggio élete utolsó perceiben felidézi a vele történt legmeghatározóbb eseményeket, az amerikai rendező által létrehozott színpadképek — a festé feleleveniti édesapja halalát, találkozik az egyházi hierarchia legnagyobb méltóságaival, a megvakítás, majd a halál — sorrendje felcserélhető, az előadás által mozgósított jelentésháló így sem változik. A Caravaggio terminal egyetlen pillanat kitágítására és fenntartására — a festő halálának pillanatára — koncentrál, a színpadképek a főszereplő hangulatát és lelkiállapotát ábrázolják, emiatt nem szükséges az események egymást követő linearitásának fenntartása. A néző felszabadul az izgatott várakozás alól, és időt nyer, hogy átélje az előadás hangulatait, valamint a benne zajló folyamatokat. Visky a Caravaggio terminal és A test történetei előszavában említi a dcamaturgia nyitottságát, az előbbiben a jelenetek, az utóbbiban a több egymást követő előadás sorrendjének felcserélhetőségére utalva. A test történetei négy különböző emberi sorsot feldolgozó darabfüzér, chicagói bemutatója során az előadás négy különböző kombinációja került színpadra, attól függően, hogy az adott napon milyen sorrendben játszották el a különböző női élettörténeteket. A darabok kötött sorrendjének elvetése kötetlenebb teret biztosított az előadások formálhatóságának, valamint a befogadás feltételeinek. A nem lineáris történetmondással, az emlékezés képszerűségével és a szentírási utalások (színházi) szövegbe integrálásával (az előadások rendezői és) Visky a történelmi időn kívülre helyezi a fogság különféle változatait. Mivel a színházi textus viszonyítási pontja a Biblia, a krisztusi események fényében a Tanítványok, az Alkoholistak vagy a Visszasziiletés jelentésmezeje kitägul, a bennük äbräzolt fogsäg-, majd szabadsaghelyzet egyetemessé valik. A Júlia című dráma és a belőle született rendezés központi metaforája Krisztus, jelölőnek a halált választó anya, jelöltnek pedig a feltámadott emberi test, az anya visszatérése tekinthető. Júlia angina pectoris következtében átmegy a halálélményen, nem tiltakozik a halál ellen, mert nem akarja végignézni a családja szenvedését, hiszen tudja, hogy ő maga teljesen tehetetlen, nem tudja megvédeni sem a férjét, sem a gyermekeit. A halálból végül a gyermekei hozzák vissza az életbe, akik utánamennek a hullaházba, tejet és mézet csepegtetnek a szájába. Tompa rendezésében Szilágyi Enikő szinte az egész előadás alatt csukott szemmel gubbaszt a színpadon, de a halála után, amikor újra életet nyer, feláll .83 +
